Nádból faragott királyfi

A dalmátok nyilván bíróság elé állítanának, ahol aztán el is ítélnének minket azért, amit most mondunk: hála a magasságosnak, hogy Luka Modricot 2001-ben olyan svunggal penderítették ki Splitben a Poljud kapuján, hogy a szöszke tinédzser egészen a Dinamo Zagreb bázisáig, a Maksimirig pörgött. Elnézve ugyanis a Hajduk utóbbi években tetőző morális, szakmai és pénzügyi krízisét, szilárd meggyőződésünk, a zadari születésű Luka úgy tűnt volna el a spliti süllyesztőben, mint a riporter szerint anno Damon Hill a Hungaroringen.

A dolgok szerencsés alakulásában a láthatatlan kéz mellett kiemelt szerep jutott bizonyos Donovaj Basicnak is, aki annak idején felfedezte a pöttöm fiúban szunyókáló géniuszt: tízéves korától tanítgatta, babusgatta a beesett mellkasú, testalkatával inkább tüdőbajosra, mint élsportolóra emlékeztető Modricot. A virág az Eb-n, a szemünk előtt nyílik ki, de ezt a jó Basic már nem érhette meg – akárcsak a Hajduk 2001-es elutasítását.

A mentor korai elvesztése nem az első megpróbáltatás volt Modric életében: a délszláv háború idején a családnak menekülnie kellett Obrovacból, ám a menekültszálláson, a hosszú ideig az otthont jelentő zadari szállodaszobában már nem volt teljes a família létszáma. A spliti tortúráról már szóltunk, a bosnyák kalandról ellenben még nem, márpedig a történet végkicsengése szempontjából a mostari kitérő kulcsfontosságú.

„Aki a bosnyák első osztályban játszik, a világ bármely bajnokságában futballozhatna” – mondta a liga és a mérkőzések húsdaráló-izomtépő jellegére utalva. Apróság: 18 évesen az idény legjobb labdarúgójának választották a futballháborúhoz Boszniában hozzáedződő középpályást.

A kiismerhetetlen mozgású, páratlan ütemérzékkel és cselezőkészséggel megáldott, a labdát elsőrangúan fedező „boszorkányt” a honfitárs újságírók már most a független Horvátország futballistahéroszainak sorában jegyzik, olyan klasszisok társaságában említve a nevét, mint a Milannal BLnyertes Zvonimir Boban vagy a válogatott másodedzője, a Crvena zvezdával BEK-elsőségig jutó Robert Prosinecki.

„Cingár, mint a nádszál, de olyan kecsesen is futballozik. Mint egy királyfi: ő az úr a pályán, ám hiányzik belőle bármiféle gőg” – jellemezte elragadtatottan a németek elleni meccs végeztével az egyik horvát újságíró. A korábban a francia válogatottat, valamint a Lyont és a Liverpoolt is edző Gérard Houllier az UEFA technikai bizottságának tagjaként olvadozott a gyönyörűségtől, miközben Modric játékát analizálta: ennyi erő, ilyen munkabírás és kreativitás, nyugalom, pontosság és kivételes technika ekkora „helyen” összezsúfolva – ez maga a csoda.

Mások másként, például egy korábbi idolra emlékezve definiálták a tüneményt, mondván: a nagy Johan talentuma költözött beléje, amit a 22 éves középpályás a maga egyszerű és természetes módján kommentál – sehogy. Ez a minden körülmények között természetesen viselkedő fiatalember tudja a leginkább, Johan Cruyffból egy született a földre – és Luka Modricból is.

„Modre” az ősztől a White Hart Lane közönségét bódíthatja el, a Tottenham 21 millió eurót fizetett érte a Dinamo Zagrebnek, Luka pedig heti 30 ezer fontos fizetésért cserébe odakanyarította a nevét a hat évre szóló szerződés részleteit rögzítő dokumentum aljára.

Ebből az apanázsból már nyelvtanárra is futja, így a következő vb-n vagy Eb-n egy „vegyes zónás” találkozáskor talán nem kosaraz ki bennünket azzal: „Bocs, srácok, de angolul nem…”