Lázár-keringő lipicaiakkal

(S. M.)(S. M.)
2008.06.15. 00:49
Címkék

Ki gondolta volna 1994 ben, az első vecsési fogathajtóversenyen, hogy 14 év múlva a világ egyik legrangosabb nemzetközi viadalát rendezik a 4-es főút melletti pályán? Dobrovitz József házigazda elárulta, hogy a nemzetközi szintű feltételek és a magas pénzdíj az a vonzerő, amely miatt tíz ország 111 hajtója vetélkedik hét kategóriában a Vecsés-kupa nemzetközi viadalon.

A kétnapos díjhajtás után Fintha Gábor szövetségi kapitány elmondta, hogy a kettesfogat-hajtók mezőnyéből nagyon hiányzott Lázár Vilmos, aki ebben az idényben pihen, készül a jövő évi hazai rendezésű világbajnokságra. A többi válogatott is új fogatot épít, és ez meglátszott az eredményeiken is.

Sokkal elégedettebb lehetett a kapitány négyesfogathajtóink díjhajtásával. A világbajnokok csatájának első felvonását Lázár Zoltán nyerte meg, aki lipicai fogatával látványos keringőt mutatott be a díjhajtónégyszögben, és az élről kezdheti a szombati maratonhajtást. Tapsot érdemlő programmal szerepelt a hazai pályán versenyző ifjabb Dobrovitz József is, aki az erős mezőnyben a hatodik helyet szerezte meg, és ezzel a csapatversenyben Magyarország vezet Svédország és Svájc előtt.

A kapitány szerint Lázár Zoltán és Dobrovitz József ezúttal is bizonyította, hogy stabil a helyük a magyar világbajnoki csapatban, ahová Fintha Gábornak még további két hajtót kell kiválasztania – személyükről az ezen és a későbbi versenyeken látottak után dönt a szakember.

Legfrissebb hírek

NHL: a San Jose Sharksnak sem volt ellenszere Kaprizovra

Amerikai sportok
8 perce

„Életem legfontosabb versenyén nyugodtabb voltam, mint valaha” – Kropkó Jázmin a dakari ezüstéremről

Egyéb egyéni
25 perce

Nagy ember a kispályán – hetvenéves lett Kozma Mihály

Magyar válogatott
48 perce

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
1 órája

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
1 órája

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
8 órája