A királyok visszatérnek

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2008.06.15. 00:49
Címkék

Vasárnap Székesfehérváron megmérkőzik egymással a tíz évvel ezelőtti férfi kosárlabdabajnoki finálé két résztvevője, az Albacomp és a Budapesti Honvéd. Tíz esztendővel ezelőtt lett bajnok története során először az Albacomp. Akkor a fehérváriak a Honvéd korszakos együttesével játszották a döntőt, s bár senki sem sejtette, a szinte „örökös budapesti bajnokcsapat” akkor szerepelt utoljára bajnoki fináléban, azóta csak vegetál. De ami az egyiknek egy fényes periódus zárását jelentette, a másiknak diadalmenet kezdetét. A székesfehérvári együttes játékosai a megnyert bajnoki döntő után szurkolóik vállán hagyták el a kis csarnok küzdőterét, s a fanatikusok a legnagyobb kedvencek fejére koronát helyeztek.

S a királyok vasárnap visszatérnek!

Az egyik legnagyobb sztár kivételével mindenki ott lesz, aki tagja volt a székesfehérvári kosárlabdázás első bajnokcsapatának. Lance Blanks nem jöhet, bár szíve szerint ezt tenné – ám a Cleveland Cavaliers egyik menedzsereként nem teheti meg, hogy otthagyja az NBA-ben a draft előtti legfontosabb tárgyalásokat. Viszont a többiek az ígéretek szerint hiánytalanul megérkeznek: Robert Shannon, Dávid Kornél, Halm Rolland, Góbi Henrik, Bodrogi Csaba, Matus Gábor, Gémes Levente, Sajni Balázs, Béres Gábor, Baumgartner Balázs, Képli Péter és Posch Dániel mindannyian magukra öltik az Albacomp mezét, a kispadon a sikerszéria elindítója, Farkas Sándor ül majd, akinek segítője Peresztegi Nagy Ákos a tavaly elhunyt Tóth Attila helyett. Az ellenfelet Zsoldos András irányítja, s ott lesz a pályán Mészáros Zalán, Boros Zoltán, Sitku Ernő, Orosz László, Kis Attila és Mihály Gyula is.

„Azt szeretnénk, hogy a gála a székesfehérvári kosárlabdázás ünnepe legyen. Minden érintett gyorsan rábólintott a mérkőzés ötletére, s az előmeccs is megdobogtathatja a fehérvári szurkolók szívét, hiszen az Alba Regia játszik örök helyi riválisával, a Videotonnal” – mondta Halm Rolland, aki jelenleg az Albacomp ügyvezetője, a gála főszervezője.

Mindenesetre nem mindennapi élmény lesz látni a hajdani kedvenceket, az említetteken kívül még többek között Hegedűs Pétert, Huber Csabát, Varga Józsefet, a lengyel Wojciech Rosinskit vagy éppen Balsay Istvánt, Kiss Jánost, Köves Istvánt. A jegyek 1000 és 2000 forintért kaphatók.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK–Paks és Bournemouth–Manchester United

Minden más foci
5 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
6 órája

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
6 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
7 órája

Szoboszlai Dominik előtt Steven Gerrard is kalapot emel; Molnár Attila: A legmagasabbra tettük a lécet, aranyérmet szeretnék!

E-újság
7 órája

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
7 órája

Végállomás – Csinta Samu publicisztikája

Bajnokok Ligája
7 órája

Nyolc meccsnyilat élt túl Littler Dublinban, újabb PL-fordulót nyert meg

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik