Mozgásban a bajnok

2008.06.13. 23:16
Címkék

Az élvonalbeli együttesek kö zül az MTK Budapest kezdte a legkorábban a felkészülést: Garami József szakmai igazgató csütörtökön már edzést tartott a labdarúgóknak. A tréningen az NB III-as csapat tagjai nem voltak jelen – nekik egy forduló még hátravan a bajnokságból –, és Mladen Lambulicsnak is csak hétfőn kell edzésre jelentkeznie. A gyakorláson ott volt Nagy Gábor, aki a Haladásból igazolt a kék-fehérekhez, valamint Bori Gábor is, ő tavasszal kölcsönben a Leicester City csapatát erősítette. Ismert, hogy Garami József egyik segítője, Pölöskei Gábor a Honvéd vezetőedzőjeként dolgozik a jövőben (Teodoru Vaszilisz maradt az MTK első csapatánál), az azonban friss hír, hogy a tavasszal az élvonalbeli Siófokot irányító Aldo Dolcetti lett az NB III-ban bajnokságot nyerő, azaz a második vonalban induló gárda trénere.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi: keresztszalag-szakadással műtötték a Fradi szélsőjét

Kézilabda
3 perce

Deli Rita: Komoly sikerek kapujában a Ferencváros, jó nézni a játékukat

Kézilabda
19 perce

Vb-döntős partjelző tevékenykedik az FTC Plzen elleni El-meccsén

Európa-liga
54 perce

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
1 órája

Női kézi: az Esztergom kiemelt a harmadik El-selejtezőkör sorsolásánál

Kézilabda
1 órája

Az Újpest csodacseréje lett Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
1 órája

A Buffalo Bills leküzdötte az egyik démont, amely évek óta az útjában állt

Amerikai sportok
1 órája

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája