Világbajnokok Vecsésen

(S. M.)(S. M.)
2008.06.11. 23:34
Címkék

Olyan hatalmas mezőnyű fogathatóversenyt még nem rendeztek hazánkban, mint amilyen a csütörtökön kezdődő 17. nemzetközi Vecsés-kupa lesz, amelyre tíz országból 111 hajtó nevezett. A hatalmas érdeklődés miatt a Pesthez közeli, 4-es út melletti pályán a díjhatást két nap alatt és két négyszögben bonyolítják le, s a szombati maratonhajtás is maratoni hosszúságú, látványos csatát ígér. A négyesfogat-hajtók mezőnyében világbajnokok küzdenek az elsőségért, Lázár Zoltán riválisa a svéd Tomas Eriksson és a svájci Werner Ulrich lehet a rendkívül erős mezőnyben. „A világbajnok ellenfelek mellett nagy riválisom lesz a svájci Daniel Würgler is, aki a fábiánsebestyéni derbin megelőzött – magyarázta Lázár Zoltán. – Az előjelek nem a legjobbak, a felkészülés utolsó szakaszában két lovam is megbetegedett, ezért a maratonhajtásban teljesen új összeállítású négyessel fogok szerepelni. Még edzésen sem hajtottam a lovakat ilyen felállásban.” A kettes fogatok viadala az idén először kiírt Arany Kerékkupa második versenye lesz. A cseh, magyar, osztrák és lengyel közös versenysorozat összdíjazása 21 ezer euró. A vecsési viadal a hazai egyes- és négyesfogat-hajtók számára válogató a nyár végi világbajnokságokra.

Legfrissebb hírek

NHL: a San Jose Sharksnak sem volt ellenszere Kaprizovra

Amerikai sportok
8 perce

„Életem legfontosabb versenyén nyugodtabb voltam, mint valaha” – Kropkó Jázmin a dakari ezüstéremről

Egyéb egyéni
25 perce

Nagy ember a kispályán – hetvenéves lett Kozma Mihály

Magyar válogatott
48 perce

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
1 órája

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
1 órája

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
8 órája