Hátul beton, elöl vékony

A másodállásban a Rawbau nevű heavy metal banda gitárosaként elhíresült horvát kapitány, Slaven Bilic igyekezett a lehető legtetszetősebb oldaláról megragadni és elemezni az Ernst Happel Stadionban vasárnap megrendezett, Ausztria elleni Eb-premieren történteket, mondván: együttese nyert, ráadásul gólt sem kapott. Márpedig a délszlávok szempontjából mind a két megállapítás kulcsfontosságú.

Horvátország 1996-os világfutballbeli premierje óta törvényszerű: ha az aktuális tornán első mérkőzését megnyeri a csapat, nem ragad bent a csoportjában, sőt elképesztő produkciót láthatunk tőle.

Davor Sukerék az 1996-os angliai Eb-n – Biliccsel a bekksorban – a törököket intézték el 1–0-ra az első meccsükön, továbbjutottak a csoportból, majd a negyeddöntőben a szerdai rivális, a Nationalelf jelentette a végállomást (1–2). Az 1998-as, francia rendezésű világbajnokságon a The Reggae Boyz, azaz a jamaicaiak elleni 3–1 pedig akkora lendületet adott a válogatottnak, hogy egészen a bronzéremig „repesztett”. A horvátok azóta egyik világversenyen sem tudták megnyerni első csoportmérkőzésüket – és mindannyiszor elmaradt a továbbjutás.

Ugyanakkor a gyakran félrevezető múltba révedéstől és babonától mentes a „kétoldali gólszegénység” témaköre. Akut horvát jelenség, de csupán az egyik káros. Az Ausztria elleni „előadás” mindent bizonyított, csak azt nem, miért volt annyira egyértelmű a honosított Eduardo lábtörése után, hogy Mladen Petric veszi át a helyét. A Dortmund-csatár teljesítménye említést sem érdemel Ivica Olicé mellett, aki az osztrák artistaképző tanárainak is különórát adott, mert akkor csinált bohócot a hazai hátvédekből, amikor csak akart. Tiszteletünk Olicé, mindazonáltal (Eduardo hiányában) aligha ő váltja valóra az Ernst Happelben egymás nyakába boruló spliti (Torcida) és zágrábi (Bad Blue Boys) fanatikusok legmerészebb álmát, meglehet, ahhoz a tavaly márciusban vesetranszplantáción áteső Ivan Klasnicra lesz szükség...

Ha e tekintetben ki kellene préselnünk magunkból egy ember nevét, bajban lennénk, akkor is, ha Stipe Pletikosára a jelek szerint lehet építeni: 29 évesen eljutott odáig, hogy nem kap minden harmadik-negyedik meccsén potya gólt.

A megoldást a védekezés kínálja. Ha a horvátok megszerzik a vezetést, előbb-utóbb időhúzással, tili-tolival vagy bekkeléssel elkezdik csalni a focit. Ha vesztésre állnak, hajtanak. Ezért inkább vezetnek, aztán védekeznek – elsőrangúan.

A 2007. január 1. óta lejátszott 16 összecsapásukból nyolcat nullára hoztak le, csupán négyszer kaptak egynél több gólt, de ezen mérkőzések közül is csak kettőt (Macedónia 0–2, Hollandia 0–3) veszítettek el. A kapu előtti falat nem csak Pletikosa és a négy hátvéd példamutató együttműködése miatt bajos áttörni. A szervező Luka Modricnak és a támadóknak is kötelező visszazárniuk, fő a biztonság alapon.

Persze ami Ausztria ellen elegendőnek bizonyult, a németekkel szemben nyilván kevés lesz, elvégre az Eb minden kétséget kizáróan legszerényebb képességű együttese is zavarba tudta hozni Josip Simunicékat.

„Az osztrákok ellen nem volt gond a védekezésünkkel, kapott gól nélkül letudtuk a kilencven percet, ami megfelelő alapot jelent a németek elleni találkozóra – mondta Dárdai Pál herthás csapattársa, Simunic. – Nyilván több van a csapatunkban a vasárnap este mutatottnál, de az ilyen eseményen az a legfontosabb, hogy sikerélménnyel záruljon az első találkozó. A németek ellen jobbak leszünk – hangsúlyozom, ezt nem a védekezésünkre értem.”