A Real Madrid is itt lesz

2008.06.10. 23:32
Címkék

Rangos külföldi vendégek teszik tiszteletüket a hétvégén hazánkban, hogy részt vegyenek a június 14-én és 15-én, első alkalommal rendezendő Puskás–Suzuki-kupán. Az U17-es korosztály viadalán négy, Puskás Ferenchez kötődő klub utánpótláscsapata versenyez. Szombaton 13 órakor a spanyol Real Madrid fiataljai játszanak a görög Panathinaikosszal, míg 15 órás kezdéssel a Bp. Honvéd csap össze a Puskás-akadémia legjobbjaival. Vasárnap a bronzmeccset és a döntőt már Székesfehérváron játsszák. A lelátón ott lesz Enrique Pérez Díaz, ismertebb nevén „Pachín”, aki a Real Madrid legfiatalabbja volt, amikor Puskás Ferenc a klubhoz érkezett. A kitűnő hátvéd barátságot kötött a magyar sztárral, a csapat útjain általában egy szobába került a magyarral. Görögországból öt korábbi Panathinaikosz-játékos érkezik még, akik tagjai voltak 1971-ben, a Wembley Stadionban BEK-döntőt játszó együttesnek (0–2 az Ajax ellen), amelynek szakvezetője éppen Puskás Ferenc volt. A belépés ingyenes, a hétvégi rendezvényt családi programok színesítik.

Legfrissebb hírek

Két holland és egy kínai aranyérem a pályakerékpáros vb nyitó napján

Kerékpár
14 perce

Rédecsi Máté hetedik lett gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő vk-n

Egyéb egyéni
19 perce

Tóth Balázs: Pályafutásom egyik legjobb teljesítménye volt

Légiósok
46 perce

Férfi röplabda Extraliga: megragadná a lehetőséget a MEAFC

Röplabda
1 órája

Erling Haaland: Most kell összetartanunk

Bajnokok Ligája
1 órája

Varga Barnabás bevetésre kész, de…

Bajnokok Ligája
2 órája

Megvan Petry Zsolt csapatának új vezetőedzője

Minden más foci
2 órája

NBA: úgy zsákolta arcon magát, hogy még a játékvezető is ellene fújt – videó

Amerikai sportok
2 órája