A „csodadressz” a téma

MTI MTIMTI MTI
2008.06.10. 23:32
Címkék

A Magyar Úszószövetség elnöksége szerdai ülésén foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a válogatott legjobbjai is hozzájuthatnak-e olyan „csodadresszhez”, mint amilyenben a külföldi vetélytársak számos világcsúcsot értek el az elmúlt hetekben-hónapokban. „Ez a téma is napirenden lesz” – reagált szűkszavúan Ruza József MÚSZ-főtitkár az MTI érdeklődésére. A kérdést legújabban az emelte a középpontba, hogy a japán Kitadzsima Koszuke, aki 2004-ben éppen Gyurta Dániel előtt lett olimpiai bajnok Athénban, 200 méter mellen elképesztően nagy idővel, 2:07.51 perces világrekorddal rukkolt ki vasárnap a tokiói Japan Openen, több mint egy másodpercet javítva a korábbi legjobb eredményen. Ami a szerdai elnökségi ülés előtt leszögezhető: a Speedo dressz használata a magyar úszók esetében szóba se jöhet, hiszen a szövetség az Arenával áll szerződésben, amely amúgy – kvázi válaszul a versenytárs szuperruhájára – korábban szintén jelezte, hogy maga is előáll saját hasonló csúcstermékével.

Legfrissebb hírek

Két holland és egy kínai aranyérem a pályakerékpáros vb nyitó napján

Kerékpár
13 perce

Rédecsi Máté hetedik lett gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő vk-n

Egyéb egyéni
18 perce

Tóth Balázs: Pályafutásom egyik legjobb teljesítménye volt

Légiósok
45 perce

Férfi röplabda Extraliga: megragadná a lehetőséget a MEAFC

Röplabda
1 órája

Erling Haaland: Most kell összetartanunk

Bajnokok Ligája
1 órája

Varga Barnabás bevetésre kész, de…

Bajnokok Ligája
2 órája

Megvan Petry Zsolt csapatának új vezetőedzője

Minden más foci
2 órája

NBA: úgy zsákolta arcon magát, hogy még a játékvezető is ellene fújt – videó

Amerikai sportok
2 órája