A Mecsekből látszik Vidnoje

Ch. Gáll AndrásCh. Gáll András
2008.06.05. 02:38
Címkék
Bár találgatás szintjén felvetődött a török Fenerbahce és az orosz Dinamo Moszkva neve is, de Rátgéber László egyik csapathoz sem szerződik, hanem Európa – s talán a földkerekség – legerősebb női kosárlabdaegyüttese, a Szpartak Moszkva Region edzője lesz.

A történet szálai két évre nyúlnak vissza. Sabtaj von Kalmanovics – a nemesi rangot jelentő szócska még Litvániában került a nagystílű kalandor nevébe, amikor klubtulajdonosként Euroliga-diadalra vezette a Zalgiris Kaunast –, a Szpartak Moszkva Region erős embere már akkor kiszemelte együttese élére Rátgéber Lászlót. Olyannyira, hogy ide is utazott Budapestre, s a Le Meridien Hotel elnöki lakosztályában egy biankó csekket tett a mesteredző elé. A pécsi mágus akkor még nemet mondott, ellenben az itt látható fotó elkészült, tanúsítván, hogy a két férfi már akkor egymás tenyerébe csapott.

A kalandos életű mágnás azóta is kitartóan üldözte a vele számos tekintetben rokonléleknek számító szakembert, de vélhetően sohasem ért volna célba, ha nem romlanak meg drámaian a körülmények a Mecsekalján. Az immár két éve tartó sikertelenség azonban – tökéletesen érthetően – kikezdte Rátgéber klubhűségét, és a legújabb ajánlatot már nem lehetett, s nem is lett volna értelme visszautasítania. A legutóbbi találkozás néhány hete Brnóban, az Euroliga négyes döntőjén jöhetett létre – hiszen Rátgéber ott járt –, s nagy valószínűséggel ott egyezett meg egymással mecénás és mesteredző.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya – Kalmanovicsnak és a klubmenedzser Steve Costalasnak tett ígérete értelmében – addig nem nyilatkozhat, amíg Moszkvában hivatalosan be nem jelentik a


folytatás...
Legfrissebb hírek

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
1 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
20 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
23 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
25 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
36 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
43 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
52 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája