Csak a tanulás hiányzott

2008.06.03. 07:26
Címkék

Minden bizonnyal az utolsó edzőtábort tartották meg a múlt héten a Moszkva melletti podolszki komplexumban: mivel a létesítmény felett már igencsak eljárt az idő, az oroszok újat építenek helyette. „A körülmények hagynak ugyan kívánnivalót maguk után, de mivel már évek óta idejárunk, ez nem jelentett meglepetést – mondta a szerdai államvizsgájára készülő Ungvári Miklós, aki Csernoviczki Éva, Mészáros Anett és Bor Barna társaságában edzőtáborozott Oroszországban. – Ennél lényegesen fontosabb, hogy hasznos volt a tábor, a súlycsoportomban nyolc olimpikon volt, és legalább tizenöthúsz olyan ember, akivel igazán jó, kiélezett csatákat vívtam. Hogy csak a legnagyobbakat említsem, gyakoroltam a kétszeres világbajnok iráni Aras Miresmaeilivel és a brazil Joao Derlyvel. Hatalmas elánnal vetettem magam a küzdelmekbe, ezért kedd délután akadt egy kis holtpont, de utána ismét jól ment a dzsúdó. Hiányérzetem csak amiatt van, hogy Bor Barnával megbeszéltük, minden délelőtt és délután tanulunk egy-egy órát, és ez nem mindig jött össze.”

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda: „A hazai bajnokságban játszunk nemzetközi meccseket…”

Röplabda
5 perce

Pápai Olivér bronzérmes 400 méter gyorson a rövid pályás úszó-vk-n

Úszás
5 perce

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
35 perce

A göbbelsi propagandához hasonlította a Real Madrid kommunikációját Javier Tebas, a klub válasza nem váratott magára

Spanyol labdarúgás
48 perce

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
55 perce

Polonkai Noel 50 méterről lőtt gólt az olaszoknak, alapember az osztrák másodosztályban

Légiósok
58 perce

Százmillió forint hiányzik a Sopron KC költségvetéséből

Kosárlabda
59 perce

Az óvodában kell kezdeni! – Hosszú Kávé Darabos Balázzsal

Képes Sport
1 órája