A profi vörösborral készül a csatákra

Mi igaz abból, hogy a futballt befejezve fodrásznak áll?Mi igaz abból, hogy a futballt befejezve fodrásznak áll?

Annyi, hogy a három fiamnak vasárnap én vágtam a haját – nevetett Dárdai Pál, aki 2006 októberétől 2008 májusáig nem szerepelt a válogatottban, a görögök ellen ötvenedszer, a horvátokkal szemben ötvenegyedszer volt a nemzeti csapat tagja. – De nem ez volt az első eset, mindig is én nyírtam őket, egészen szép kis készletem van már ollókból, egyéb nyíró- és vágóeszközökből. Jó rövid, nyárias frizurája lett Palkónak, Marcinak és Bencének.

Mit szólt a család a visszatéréshez?

Két Dárdai Pál is gratulált: édesapám és a legnagyobb fiam. Utóbbinak az is nagy élmény volt, hogy hallotta a Himnuszt, miközben engem is ott látott a futballpályán a tévében. Apu is örült, de amikor meghívtak, azt mondta, nagy a felelősség, meg kell mutatnom, hogy kár volt lemondani rólam. Hú, de nagy ponty, szépen kifogtad, apu!

Tessék?!

Bocsánat, csak nagy pecázásban vagyunk. Hosszú idény végére értünk, és jó újra itthon lenni: a családdal, barátokkal kijöttünk Mészkemencére…

Hová is?

Pécstől negyven kilométerre, az erdő mélyén található egy bárki által bérelhető vendégház: a tóban horgászunk, most rotyog a babgulyás a kondérban, és grillezünk. A gyerekekkel együtt leszünk vagy harmincan, behűtöttünk néhány liter üdítőt, beszélgetünk, együtt vagyunk. Itt aztán el lehet tűnni a világ zaja elől, ki lehet kapcsolódni, még ha ez a kifejezés három fiú édesapjaként sokszor értelmezhetetlen is számomra.

Jól hangzik, mint ahogy az üdítő is: Gera Zoltán mesélt arról, hogy ötvenedik válogatottsága alkalmából az ön nevére szóló, egy ismert pincészetből való vörösborral köszöntötte a csapat. A West Bromwich Albion játékosa nem is hagyta ki a ziccert, és hozzátette: szerinte már csak az üveg van meg…

Zoli vicces fiú, de az igaz, nagyon kedves gesztus volt részükről. A bor is megvan még, az üveget pedig biztosan megőrzöm. A srácok pontosan tudják, hogy az én akkumulátorom ásványvízzel és vörösborral, villányival és szekszárdival üzemel. És borlovagként hírét is viszem a magyar italnak. Egyszer négy meccsen keresztül nem tudtunk nyerni a Herthával, és egy nagycsapathoz utaztunk, talán a Schalkéhoz. Hét közben a kertünkben vendégül láttam néhány csapattársamat, és persze az általam kedvelt vörösborral kínáltam őket. A hosszúra nyúló összejövetel után enyhén másnaposan mentünk az edzésre, aztán simán győztünk idegenben. A srácok a góljaink után persze rohantak felém: a magyar vörösbornak köszönhetjük, ez a legjobb doppingszer, ráadásul teljesen legális! Nem viccelek: minden év elején csinálnak a Hertha BSC-ben úgynevezett vértesztet, azt mutatják ki a mintákból, hogy kinek milyen vitaminból tartalmaz az átlagosnál kevesebbet a vére, kinek mit kell pótolnia. Amikor hozzák az eredményt, a többiek már nevetnek: Pali neve mellett csak egy vonal van, nekem nincs semmire szükségem. A vörösbor minden betegségre jó gyógyszer…

Először 1998-ban hívták a nemzeti csapathoz, legutóbb az idén: mi változott tíz év alatt?

Nyilván sok minden, hirtelen nem is tudok mit kiemelni. Akkor is mindenki győzni akart, de a keret nagy része itthon futballozott, és ez a mentalitásban időnként tükröződött. Ma már szinte mindenki légiós, vannak tapasztalatai arról, hogy néz ki Nyugaton a futball testközelből, és ez nem rossz. Régen volt egy stabil védelem, nagyjából mindig ugyanazok játszottak hátul, és Bicskei Bertalan, az akkori szövetségi kapitány minden apró részletre ügyelt, próbáltunk mindenre felkészülni. A szervezettséggel most sincs gond, ma mintha elöl, a kreatív játékosok lennének a legjobb korban: Gera Zoltán, Huszti Szabolcs, Hajnal Tamás is rutinosnak számít, és Dzsudzsák Balázs is jó helyen van Eindhovenben, sokat fejlődhet ott. Egyelőre a védelem nem állt talán még össze, a horvátok ellen is zavartan kezdtünk, de tudja mit, ez nem is baj! Inkább most jöjjenek elő a hibák, és ne a világbajnoki selejtezőn, mert akkor már lehet, hogy késő. Tanuljunk, okuljunk a görög és a horvát mérkőzésből, de nem áltatom a szurkolókat: a csoportgyőzelemről, a világbajnokságról ne álmodozzunk! Persze nekünk, futballistáknak lenne a legnagyobb élmény kijutni egy világeseményre, de az sajnos nagyon messze van.

Hogyan változott az ön helyzete e tíz év alatt?

Akkor fiatal voltam, huszonkét éves és mindenre elszánt, a harci kedvemmel semmi baj sincs, aki látta a görög vagy a horvát találkozót, szerintem nem azt gondolta, hogy engem ez az egész már nem érdekel. Dehogynem, nagyon is! Most visszafiatalodtam az ifjak között: a Bundesligában játszókat, Huszti Szabolcsot, Hajnal Tamást régóta ismertem, Gera Zoltán, Bodor Boldizsár pécsi srác, másokkal is játszottam már korábban. Akikkel meg most találkoztam először, azokat talán serdülőkorukban motiválhatta, hogy Dárdai Pál, Lisztes Krisztián vagy Király Gábor a német bajnokságban futballozik, példaképek lehettünk a magunk módján, cserébe most ők visznek a hátukon… Jól éreztem magam közöttük, tényleg.

Mit gondol, e két meccs alapján megragad Erwin Koeman csapatában?

Nem mondott erről semmit a holland edző, de nem is szükséges, nekem elég volt, ahogy a szemembe nézett. Korrekt, egyenes ember, amilyennek én is tartom magam. Tavasszal keveset játszottam a klubomban, de látja, mit tesz a rutin: azért olyan szinten tartottam magam, hogy megbízható teljesítményt tudjak nyújtani. Szerintem Erwin Koeman bízik bennem, de nem dől össze a világ, ha mégsem. Akkor, ha meccset játszunk, felveszem a válogatott mezt, és énekelem a Himnuszt a fiammal együtt, és teljes szívből szurkolok a sikerért. Aki ismer, tudja, ilyen vagyok, amíg lehet, a pályán teszek meg mindent a magyar labdarúgásért, később akár edzőként is, ha lesz rá lehetőség. Azt is el tudom képzelni, hogy egyszer majd én leszek a szövetségi kapitány. Sok jó edzőm volt, talán tudnék hasznos dolgokat mondani.