A poklot már megjártuk...

1

Húsz éve az 1978-as válogatottat sírtuk vissza, tíz éve a mexikói csapatot, most az 1997-es vb-pótselejtezős együttest. Lát esélyt rá, hogy a következő évtized végén ne az Ebselejtező csoportjában hatodik helyen végző válogatott legyen az etalon? Vagy a zuhanás – egy-két jól sikerült meccs ellenére is – megállíthatatlan?

2

A magyar futball legeredményesebb csapata az U19-es válogatott, amely a magyarországi elitkört megnyerve, a portugálokat legyőzve ott lesz a júliusi Európa-bajnokságon. Mit kellene tenni, hogy ezek a tizennyolc-tizenkilenc éves játékosok négy év múlva az olimpiai selejtezőkön, majd később a nagyválogatottban is hasonló sikereket érjenek el?

3

Ma egyetlen magyar edző sincs, aki szóba jöhetne a kétszáz legismertebb európai csapat kispadján. Mekkora a szakma felelőssége az elmúlt évek kudarcaiban? Ebben a helyzetben érdemes-e a válogatotton kívül a vezető klubokhoz és az utánpótlás-együttesekhez is külföldi szakembert szerződtetni?

4

Erwin Koeman csapatából tíz futballista alapember egy-egy olyan klubcsapatban, amely a legjobb európai bajnokságok élvonalában szerepel. Túlzott optimizmus lenne ennek tudatában válogatott szinten is európai középcsapatot várni, és ha nem, akkor ezzel a lendülettel teljesen el kell-e felejteni a Magyarországon játszókat?

5

A nemzeti válogatott Várhidi Péter irányításával a 4–2–3–1-es hadrendet alkalmazta, és ezen Erwin Koeman sem változtatott. A világfutballban mennyire tartják hasznosnak ezt a játékrendszert, és képes-e a csapat megfelelni az alapfelállás támasztotta követelményeknek? Vannak-e olyan magyar játékosok, akiknek a képességeit alapul véve fel lehetne építeni egészen másféle játékrendszert is?