Loeb a pontverseny élén

I. SZ.I. SZ.
2008.06.02. 12:50
Címkék

Sebastien Loeb biztos győ zelmet aratott a görögországi Akropolisz-ralin, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben. A legutóbbi négy vb-trófeát begyűjtő citroënes egyetlen ponttal előzi meg az eseménydús hétvégét maga mögött hagyó, harmadik helyen célba érő Mikko Hirvonent.

„Rendkívül kemény verseny volt, olykor csak úgy lehetett elkerülni, hogy az autó károsodjon, hogy elképesztően lelassultunk, és néhány szakaszt csigatempóban tudtunk le – mondta a győztes. – Ez némileg csökkentette a verseny élvezetét, elvégre azért vagyunk itt, mert szeretjük a száguldást. A győzelem így is csodaszép, összességében nagyon boldog vagyok.”

Loeb több mint egy perccel megverte a második helyezettet, aki némi meglepetésre Petter Solberg lett. A vadonatúj Subaruval induló norvég régóta nem volt olyan szerencsés, mint ezekben a napokban: 2004 világbajnoka legutóbb egy évvel ezelőtt, szintén Görögországban állhatott fel a dobogóra, akkor harmadik lett.

„Elképesztő, hogy az új autó ennyire jól működik, és nem volt vele nagyobb gondunk. A sok hányattatás után végre bizakodhatunk a szép jövőben” – mondta Solberg, akinek nem sok sikerélményben volt része az elmúlt néhány évben. Hirvonen elárulta, még sohasem versenyzett ilyen nehéz terepen, ezért annak is örül, hogy célba ért, a harmadik hely és az érte járó hat pont már csak bónusz.

Eredmények a 24. oldalon

Legfrissebb hírek

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
8 perce

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
6 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
6 órája

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
6 órája

Három magyar világbajnoki cím; Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

E-újság
6 órája

Ligue 1: először nyert a Rennes és a Paris FC

Francia labdarúgás
7 órája

Hungarian Darts Trophy: Ross Smith a bajnok, a döntőben lemosta Andersont

Egyéb egyéni
7 órája

Két öngól kellett hozzá, de több mint nyolc év után újra élvonalbeli bajnokit nyert a Depor

Spanyol labdarúgás
7 órája