Csak kívülről tűnt simának

2008.06.02. 12:50
Címkék

Mintha túl könnyű lett volna a mai meccse.Mintha túl könnyű lett volna a mai meccse.

Ez csak a látszat – mondta Ana Ivanovics, aki eddigi négy találkozóján szettet még nem, sőt gémet is csak tizenötöt vesztett. – A 6:0, 6:0-s eredmény ellenére azért nem volt gyerekjáték a győzelem. Nagyon keményen küzdöttem, és ennek köszönhető, hogy szinte hiba nélkül játszottam. A cseh Petra Cetkovská ráadásul jó teniszező, az első szettet kiválóan kezdte, valamint a másodikban is volt esélye. A saját játékomat tudtam nyújtani, s alig volt ki nem kényszerített hibám.

Hány mérkőzést nyert meg eddig 6:0, 6:0-ra, és emlékszik-e ilyen vereségre?

Győzelemből akadt néhány. Vereségre viszont nem emlékszem. Első szettet már buktam el ilyen arányban, de mérkőzést még soha.

A második hét azért jóval nehezebb lesz.

Tisztában vagyok vele, de már nagyon várom a folytatást. Boldog vagyok, hogy az eddigi meccsek ilyen jól sikerültek, azonban keményen dolgozom azért, hogy a folytatásban is legyen okom élvezni a teniszt, és örülhessek a sikereknek.

Könnyebbséget jelent, hogy nincs itt Justine Henin, illetve, hogy búcsúztak a Williams testvérek?

A győzelemhez minden veled szembekerülőt meg kell verned. Serena és Venus is nagy játékos, de így is maradtak még kemény ellenfelek a mezőnyben.

Jelent valamiféle pluszmotivációt, hogy a torna után világelső lehet?

Örülök neki, és ez is arra sarkall, hogy a lehető legtöbb meccset nyerjem meg, s olyan teljesítményt nyújtsak, amelylyel később is tartósan az élen maradhatok.

Legfrissebb hírek

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
38 perce

ICEHL: nehezen, de nyert a Ferencváros a ligautolsó Vorarlberg ellen

Jégkorong
39 perce

Asztalitenisz, egyéni Eb: német aranyérem vegyes párosban

Egyéb egyéni
48 perce

Erste Liga: Könnyedén nyert a Szereda, Becze 12 gólt szerzett 10 mérkőzésen

Jégkorong
1 órája

Vívás: hat magyar a 64 között a női párbajtőrözők casablancai vk-viadalán

Egyéb egyéni
1 órája

Simán nyert a BJA HC és a Brassó is a hoki Kontinentális Kupában

Jégkorong
1 órája

Női kézilabda NB I: kiszenvedte a győzelmet a Kisvárda a Fehérvár ellen

Kézilabda
1 órája

Férfi vízilabda ob I: 32 gólos meccsen nyert a Kaposvár az UVSE ellen

Vízilabda
2 órája