Leáll egymillió autó

2008.05.31. 01:33
Címkék

Két állandó NOB-bizottság ülésén vett részt Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke Lausanne-ban. Az elsőn maga elnökölt: a környezetvédelmi bizottság négy rendező város, Peking, Vancouver, London és Szocsi beszámolóját hallgatta meg. Ezek közül természetesen az augusztusi játékok rendezőjének előadását kísérte a legnagyobb figyelem: a kínaiak elmondták, óriási összegeket fordítottak Peking élhetőbbé tételére. „Elmondták, hogy a számítások és a kísérletek egyaránt azt bizonyítják, ha a hárommillió autóból egymilliót leállítanak, jelentősen nő a levegő tisztasága és a tiszta napsütéses órák száma” – idézett a beszámolóból Schmitt Pál, aki hozzátette, az is sokat javított a város helyzetén, hogy immár 194 kilométerre tehető az új metróvonalak hossza. A nemzetközi bizottság ülésén Irak szerepelt elsőként a napirenden: a nemzeti olimpiai bizottság vezérkarát hónapokkal ezelőtt elrabolták, a NOB pedig fontolóra veszi, hogy felfüggeszti a kormányzati befolyás alá kerülő iraki olimpiai testületet, így sportolói sem vehetnének részt a játékokon (a nemzetközi összefogás ugyanakkor segíthet megoldani a helyzetet). Szintén fontos kérdés a sport autonómiája, hogy mennyire lehetnek függetlenek a nemzetközi és nemzeti szervezetek politikától, gazdasági befolyástól – ez ügyben egyébként Jacques Rogge külön is konzultált Schmitt Pállal, úgy is mint a NOB európai parlamenti megbízottjával.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
4 perce

Világbajnoki bronzérmes a magyar U23-as minifutball-válogatott!

Magyar válogatott
8 perce

Nyíregyháza–Honvéd: az utolsó előtti játszik az utolsóval – egyelőre nincs gól

Labdarúgó NB I
39 perce

Piros Zsombor egy győzelemre a trófeától Portugáliában, a legjobb 100-ba kerülhet

Tenisz
41 perce

Kossovics Máté a bajnok a szörfösök foil kategóriájában

Egyéb egyéni
50 perce

Gálfi Dalma az elődöntőben búcsúzott a lisszaboni tenisztornán

Tenisz
54 perce

Djokovics 15 év után visszatér Bázelbe – de vajon utoléri-e ott Federert?

Tenisz
1 órája

„Jó lesz újra látni a srácokat” – Szélig Viktor ellenfélként várja a Volán látogatását

Jégkorong
1 órája