A rutinos

BUZGÓ JÓZSEF rovataBUZGÓ JÓZSEF rovata
2008.05.31. 01:33
Címkék

Hiába tudja mindenki, hogy Balogh Gábornak helye van a legjobbak között, a selejtezőt nem hagyhatja ki ő sem. Ha tetszik, ha nem, végig kell gürcölnie a napot. Úszni, lőni, vívni és futni. Többszörös világbajnok, itthon is nyert már sok-sok aranyat. Vajon most mivel tudja lázba hozni magát? Semmi kétség, ő az egyik legtudatosabb öttusázó a világon. Célja egyértelmű: olimpiai bajnok akar (!) lenni. Nem úgy fogalmaz, mint sokan mások, hogy „de jó lenne”, hanem egyenesen bele a „pacekba”, olimpiai bajnok akarok lenni! Nem indul túl vidáman a napja. Nyikorog a gépezet, nem áll össze a mozgása. Elégedetlenül kászálódik ki a medencéből. Vág egy grimaszt, aztán elsétál. Csupán a huszonnegyedik időt ússza, ami minden, csak nem megnyugtató. Főként ha hozzáteszem: csoportjából csupán tizenketten juthatnak be a fináléba. Hibáznia már kicsit sem szabad a többi számban. Tudja jól, hogy fel kell pörgetnie magát, viszont a lövészetben éppen az ellenkezőjére van szükség. A második tusában sokat jelent a nyugalma, precízen céloz, jó ritmusban lő, izgalomnak nyoma sem látszik rajta – 184 körével nagyot lép előre a rangsorban, a kilencedik pozícióban várja a vívást. Amikor összefutok vele a semleges zónában, kérdő tekintetemre csupán annyit présel ki magából: „Gyenge volt az úszásom, ennél sokkal jobb kell Pekingben…” Majd elvonul, hogy rendezze a gondolatait. Kissé magányosnak látom. Aztán rájövök, dehogyis az, sőt nagyon is rendben van önmagával! Fegyelmezett, tudatos, pontosan olyan, mint amilyennek egy nagy bajnoknak lennie kell. Tekintélyt parancsoló. Vívásban nem remekel az elején, de néhány zavaros asszó után rátalál a helyes útra, egyre inkább felszabadul, érvényesíti hatalmas tapasztalatát, cseles támadásait követő tusai élményszámba mennek. Láthatóan élvezi a csatát. Megteremti magának a lehetőséget arra, hogy ne kelljen merevre futnia magát. A második helyről indul neki a három kilométernek. Mérnöki pontossággal osztja be erejét, minden lépése előre meg van tervezve. Kizárólag önmagára figyel, nem zavarja, hogy a hajrában néhányan elhúznak mellette. A lényeg, hogy könnyedén, energiatakarékosan jut be a vasárnapi döntőbe. Ahol a rutinja aranyat érhet.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
4 perce

Világbajnoki bronzérmes a magyar U23-as minifutball-válogatott!

Magyar válogatott
8 perce

Nyíregyháza–Honvéd: az utolsó előtti játszik az utolsóval – egyelőre nincs gól

Labdarúgó NB I
38 perce

Piros Zsombor egy győzelemre a trófeától Portugáliában, a legjobb 100-ba kerülhet

Tenisz
40 perce

Kossovics Máté a bajnok a szörfösök foil kategóriájában

Egyéb egyéni
50 perce

Gálfi Dalma az elődöntőben búcsúzott a lisszaboni tenisztornán

Tenisz
53 perce

Djokovics 15 év után visszatér Bázelbe – de vajon utoléri-e ott Federert?

Tenisz
1 órája

„Jó lesz újra látni a srácokat” – Szélig Viktor ellenfélként várja a Volán látogatását

Jégkorong
1 órája