Csupa-csupa pozitív mérleg Sopronban

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.05.30. 01:23
Címkék
A Magyar Kupa után szerdán a bajnokságot is megnyerte az MKB-Euroleasing Sopron a MiZo Pécs 2010 ellen – hogy aztán a leghűségesebb városban hajnalhasadtáig tartson a fieszta. Majd következett a szieszta...

Sopronban alaposan megünne pelték a női kosárlabda-bajnoki címet: a döntő megnyerésének másnapját szinte mindenki pihenéssel töltötte, persze Török Zoltán ügyvezetőt ilyenkor is el lehetett érni. Na ja: újságírói szempontból ez az előnye annak, ha valaki nem iszik alkoholt. Az MKB-Euroleasing elöljárójáról márpedig köztudomású, hogy kizárólag szeszmentes italt hajlandó fogyasztani.

És még így is hosszú volt az éjszaka.

„Reggel hat körül értem haza, aztán átöltöztem, megreggeliztem, elmentem úszni, és tíztől már dolgoztam...” – mondta Török, amiből kiderült, hogy bizony alvásra neki sem jutott ideje, a sportág iránti elkötelezettségére pedig jellemző, hogy hajnalban belefért azért a programjába a buli(k) mellé egy Boston Celtics–Detroit Pistons főcsoportdöntő a tengerentúli férfi profi ligából, az NBA-ből.

Igazi kosárfanatikus! No de...

„Miközben zajlott a döntő, nekünk más területen is kötelezettségeink voltak, hiszen gazdasági társaságként működünk a sporttörvény előírásai szerint, és ennek a kft.-nek múlt héten volt a mérlegbeszámoló taggyűlése, ezt megelőzően pedig a felügyelőbizottsági ülése, sőt könyvvizsgálat is folyt.

Valamennyi eredmény pozitív, de ami a legfontosabb számadat, háromszázegymillió forintos mérlegfőösszeg mellett tizenkétmillió-nyolcszázezer forintos eredménnyel, vagy mondhatjuk úgy is, nyereséggel zártunk” – bújt elő a sportgazdasági szakember az ügyvezetőből, aki tehát minden fronton sikeres évadot zárt, hiszen a pályán a bajnokság megnyerése előtt a Magyar Kupában is aranyérmes lett az általa dirigált kompánia. Csakhogy amíg a parketten elért sikerek egyértelműek, az anyagiakat sokan megkérdőjelezték a riválisok részéről, mondván, a soproniaknak is vannak adósságaik: „Vannak működési és beruházási hiteleink, mint ma Magyarországon szinte minden cégnek, azonban ezeknek a tőke- és kamatszolgálatát is évről évre maradéktal a n u l teljesítjük. Arra pedig különösen büszke vagyok, hogy társaságunknak évek óta nincs lejárt határidejű számlája.”

A leghűségesebb városban tehát tartózkodnak a tartozásoktól, és a mintaszerű gazdálkodás meghozta az eredményt: az elmúlt két idényben itthon mindent vitt a Sopron, amely a tétmeccseken ebben az időszakban 11–4-re nyerte meg a nagy rivális Pécs elleni párharcot. Ez is mérleg, és igencsak pozitív! Mondhatni elsöprő fölényt mutat a 2005–2006-os bajnokság óta.

Legfrissebb hírek

Rossi korábbi segítője lett az NB II-es Szeged új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
14 perce

Téli olimpia: a sportolók 92 százaléka esett át doppingvizsgálaton

Téli olimpia 2026
37 perce

Nem hosszabbít szerződést, nyáron távozik a lipcseiek középpályása

Német labdarúgás
40 perce

Téli olimpia: sztárfellépők a San Siróban a péntek esti megnyitón

Téli olimpia 2026
56 perce

Csoboth Kevin Újpesten edzett, a jövő héten pedig visszatér Svájcba

Légiósok
1 órája

Téli olimpia: egyelőre félig sikerült az átállás Major Dominik számára

Téli olimpia 2026
1 órája

Súlyemelés: távozik a szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kézilabda: visszavonul a válogatottól a dán irányító

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik