Minden a hajrában dőlt el

Vasárnap óta, amikor a Körmend bravúros győzelmet aratott Szolnokon, és bejutott a fináléba, másról sem beszélnek Vas megyében, mint a férfi kosárdöntőről. Mert ilyen még nem volt, hogy a megyei riválisok aranycsatát vívjanak. Az egyik helyi rádió már másfél órával az első felvonást megelőzően csak a csúcscsatával foglalkozott, a stúdióvendégek elemeztek, tippelgettek, ám abban nem jutottak közös nevezőre, hogy ki nyer.

A csarnok már harminc perccel a feldobás előtt szívet-lelket melengetően festett: a mintegy háromezer ember alkotta sárga sokasággal szemben az egyik palánk mögött csaknem ezer szurkolót rejtő piros-fekete egyveleg képezett ellensúlyt. A hirtelen jött kánikula elől a modern létesítmény sem menekült meg, jócskán 25 fok fölött lehetett – így az is izzadt, aki mozdulatlanul üldögélt. A szombathelyiek ritkán maradtak a helyükön, percenként hangzott el az „Álljatok fel!” rigmus, a körmendiek pedig eleve állva szurkolnak.

„A döntő végeredményétől függetlenül a 2007–2008-as idény két legjobb férficsapata Vas megyei” – kiabálta a hangosbemondó a bevonulás előtt, s amikor a Falco játékosait bemutatták, már a hangfalakból bömbölő zenét sem lehetett hallani, akkora volt a hangzavar.

A finálé első kosarát Stanley Ocitti dobta, de jött Arnas Kazlauskas, s a litván magasbedobótól megszokott tripla. Nagy iramban, egy-egyezésre építkezve játszottak a felek – a hazaiak valamivel pontosabban, és miután náluk a 6. percre már mindenki betalált, a körmendiek időt kértek (15–8). Nem hatott sem a szusszanásnyi idő, sem Krivacsevics Dragoljub szavai. Hiába váltott zónára a Körmend, hiába dobott Fodor Márton két ziccert, a „Kisfodor” góljai ellenére állandósult a tíz közeli hazai vezetés. A játékvezetők remekül kézben tartották a mecscset, a legkisebb ütközés, maszatolás után azonnal fújtak a bírók, ezzel korán megfogták a mérkőzést, s szabályos védekezésre kényszerítették a játékosokat.

Aztán egyszer csak elszabadultak az indulatok: 44–33-nál Krivacsevics kapott technikait Benczur Tamástól, mert faultot reklamált – feltehetően joggal –, majd Trummer Rudolf második triplája után „dumált”, aminek ismét technikai lett az eredménye, amelyet már Bodnár Péter osztott ki. Aztán a vehemens körmendi bedobó bocsánatot kért, miközben a Falco már 14 pontos előnnyel vonulhatott a pihenőre.

Nagy dorgálást kaphattak a piros–feketék, mert a második félidőben 11–2-es etappal kezdett a Körmend, s máris szoros lett a lefutottnak tűnő meccs (52–47). A negyed első részében pocsék volt a játék, hiba hiba hátán, számtalan ziccer kimaradt, s hiába tartotta négy perc alatt hat ponton a hazai csapatot a vendéggárda, nem tudta utolérni a rossz dobások miatt. A gyengébb periódus után aztán törvényszerűen jött egy remek széria, egymást követték a szebbnél szebb kosarak, s amikor a 27 percen át pont nélkül álló Ferencz Csaba egymás után kétszer volt eredményes a triplavonalon túlról, már csak két ponttal vezetett a Falco (61–59). Az utolsó játékrészben már nem az ész, hanem a szív dominált. Mindkét együttes tagjai teljes erőbedobással harcoltak, ám ezt óriási hibaszázalékkal tették. A hazaiak tartották előnyüket, mert akkor, amikor a Körmend közel került hozzájuk, mindig beleerősítettek. Jara Rubin Doyne ekkorra találta meg saját ritmusát, a kritikus pillanatokban őt keresték a társak, mert az amerikai keze nem remegett meg. Nem úgy Vavra Péteré, aki kulcspillanatban kétszer is rontott. A végjátékban elmaradt az idegtépő csata, szerencsére a szurkolók is csak a legvégén froclizták egymást.

Folytatás szombaton Körmenden.