Kétszemélyes lesz a magyar csapat?

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.05.29. 00:41
Címkék
Bár már 1936-ban is indítottunk versenyzőt az olimpián, Magyarország még nem nyert érmet a játékokon műugrásban. Talán majd most. Egyelőre úgy tűnik, 2008-ban két versenyzőnknek nyílik lehetősége a jó szereplésre.

MŰUGRÁS

Két, csak két leány: Barta Nóra és Kormos Villő alkotja a magyar műugrócsapatot Pekingben, és mindketten a háromméteres számban indulhatnak. Előbb Barta szerzett kvótát, miután február 22-én továbbjutott a középdöntőbe a kínai fővárosban megrendezett olimpiai selejtezőn, majd három nappal később Kormos is közel került hozzá az ugyanott kiírt ráadásversenyen, amelyen hatodik lett. A honi szövetség már akkor azon a véleményen volt, hogy ő is kivívta az indulás jogát, a hivatalos megerősítésre azonban majdnem két hetet kellett várni – de a lényeg, hogy megérkezett.

Március 8-án, éppen nőnapon jött a jó hír. Kormos kvótaszerzése nemcsak azért nagy szó, mert neki lényegesen kevesebb esélyt adtak a szakemberek, hanem mert homloküreg-gyulladással bajlódva volt képes elérni a szükséges szintet. Óriási fájdalmai voltak a vízbe merülésnél. De nemcsak a kvóta jelentett gyógyírt egészségügyi problémáira: a 20. évében járó ifjú hölgyet az a megtiszteltetés érte, hogy a Vígszínházban megrendezett eskütételen – 22 társa mellett – a színpadon állva mondhattael az eskü szövegét.

A jobb eredményt augusztusban mégis Bartától várhatjuk majd, mert jószerével ő az egyetlen olyan versenyzőnk, aki megfelelő körülmények között készül. A hollandiai Eindhovenben edz ott dolgozó edzőjénél, Ligárt Balázsnál, a többiekkel viszont az is megesik, hogy a jobb lehetőségek kihasználása érdekében autóba pattannak, és meg sem állnak Triesztig. A gondokat csak valamelyest enyhíti, hogy továbbra is jó kapcsolatot ápolnak a mieink az oroszokkal, akiknek a szakvezetői az edzőtáborokban ingyen és bérmentve segítenek megfontolandó tanácsaikkal.

Visszatérve Barta Nórára, junior-világbajnokunk, felnőtt Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmesünk formája biztató, hiszen a számára csaknem hazainak számító eindhoveni Eb-n egy méteren (nem olimpiai szám) második, három méteren hatodik lett, vagyis ismét bizonyította, hogy ott a helye a kontinens élmezőnyében. Más kérdés, hogy utóbbi számban az éremesélyesek közé tartozott, de a túl nagy drukk visszavetette – a selejtezőből még az ötödik legjobb pontszámmal jutott tovább… Arra pedig, hogy világszinten ez mire elég, augusztus 17-én kapunk választ. A magyar műugrás utazó nagykövete mindenesetre sokat versenyzett tavaly nyári vállműtéte óta, ami azt jelenti, hogy rendbe jött a sérülése, az pedig, hogy mindannyiszor döntőbe jutott, stabil formára utal. Kevésbé jó hír, hogy egyelőre úgy tűnik, 50 százalékkal alulmúljuk az olimpiai kvótamenynyiségre vonatkozó terveket, hiszen négy megszerzésében reménykedtünk. Halovány esély azért mutatkozik arra, hogy változzon a helyzet: sportdiplomatánk, a pontozóként Pekingben is közreműködő Kelemen Ildikó úgy véli, két toronyugrónk szerephez jutására még van remény a nyári játékokon, mert Hajnal András és Mátyás Melinda is elöl áll a várólistán.

PROGRAM

Augusztus 10. az első, augusztus 23. az utolsó versenynap, tehát majdnem két hétre veszik birtokba Barta Nóráék az uszodát. Nyolc számot rendeznek, de mi a hölgyek háromméteres viadalára koncentrálunk, amelynek selejtezőjére augusztus 15-én, elődöntőjére 16-án, fináléjára pedig 17-én kerül sor.

Legfrissebb hírek

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Bajnokok Ligája
3 perce

Csütörtöki sportműsor: visszavágók az Európa-liga és a Konferencialiga elődöntőjében

Minden más foci
27 perce

Jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője; Veretlenségével az aranykorszakait idézi az ETO

E-újság
29 perce

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
38 perce

Európai kézilabdaligák: Győri Barbara 19-et védett Németországban

Kézilabda
46 perce

Hiába a kihagyott tizenegyes, a PSG Párizsban is nyert, és készülhet története második BL-döntőjére!

Bajnokok Ligája
1 órája

Az olasz vízilabda-válogatott kapitánya is ott volt az ob I döntőjének első meccsén

Vízilabda
1 órája

A ráadásban kapott gól miatt pont nélkül maradt az ESMTK Tiszaföldváron az NB III-ban

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik