Futball helyett állandó kínlódás

A Siófok, Székesfehérvár, Monaco háromszögből kakukktojásként emelkedett ki a koronázóváros: a hercegségben és a Balaton-parton is bekövetkezett az, amitől az ókori gallok egyedül tartottak. Nevezetesen vasárnap délután leszakadt az ég. A kaszinók városában csupán a Formula–1-es futam forgatókönyvét írta át az eső, az Aranyparton viszont a hétvége utolsó szabad óráit esetleg értelmesen kihasználni akaró polgárokét.

Akadtak köztük fehérváriak is – például erősen középkorú taxisunk, aki a somogyi felhőszakadás miatt még boszszúsnak is tűnt, a monte-carlói özönvíz ellenben csak a televízió előtti szundikálásra ösztönözte. Már csak ezért is röpke fohászba fogtunk (sportesemény lévén szó, kihagytuk volna a bóbiskolós részt), másfelől azért is elmormoltunk egy felhőoszlató imát, hogy a vasárnap meghirdetett futballeste résztvevői egymás társaságán kívül a közönségét is élvezhessék.

Tulajdonképpen a szurkolói főbiccentésre a pályára lépő négy együttes közül kettő alanyi jogon rászolgált: az időrendben korábban fellépő csapat, a jelen Fehérvárja (a Siófok elleni hazai idényzáró előtt) a hétközi, történelmi Ligakupasikerével, a Soproni Liga keretében rendezett meccs után szóhoz jutó, az 1984–85-ös európai évadban UEFA-kupadöntőt vívó Vidi (amely a San Francisco Hungarians csapatát készült cipóra verni) pedig… Innentől csak ismételnénk önmagunkat, miért.

Szóval tele szép, napsütéses reménnyel, az egyre több kommunikációs csatornán csordogáló hírek szerint a fehérvári focibizniszbe akár befektetni is hajlandó Mol-, illetve OTP-vezér Hernádi Zsolt és Csányi Sándor (nem közvetlen) társaságában ültünk fel a Sóstói Stadion lelátójára. (Az üzletemberek a találkozó szünetében újságírói kérdésre szinte azonos szólamban vallották: a Fehérvár FC Kft.-t cégein keresztül többségi tulajdonosként birtokló Garancsi István barátjaként, kvázi kikapcsolódásként tekintik meg a mérkőzést, gyakori látogatásukból sem érdemes messzemenő következtetéseket levonni.)

„Ébresztő!” – kiabálta bele óhaját (és jelezte előzetes félelmünk bekövetkeztét) egy fehérvári drukker a bajnoki 20. perce környékén, ám fájdalom, a kóbor kifakadásra sem a friss kupagyőztes, sem a siófoki játékosok nem csipkedték jobban magukat.

S igazából a fordulás után sem.

Dvéri Zsolt beállításával időlegesen ugyan magához tért a Fehérvár, ám a jelenség röpkének bizonyult. Furcsa fintora a sorsnak, hogy a mezőnyhöz bántóan gyorsan hozzászürkülő hazai „karmester” átadását követően született meg a mérkőzés élvonalbeli jellegét egyedül igazoló Nagy Dániel-gól.

Ami tényleg szép volt.

Az pedig nemes gesztus a szurkolók részéről, hogy a 90. percben is ott feszült a vendéglátó futballistáinak szóló transzparens – „Szép volt, fiúk!” – a kerítésen.