Ferjan eldöntötte

BOROS NORBERTBOROS NORBERT
2008.05.26. 00:41
Címkék
Különfutam döntött az első hely sorsáról a miskolci salakmotoros csapat-világbajnoki elődöntőben. A magyar csapat győzelme azt jelentette, hogy válogatottunk a Világkupába jutott.

„Óriási pluszt ad csapatunknak Ferjan Matej csatasorba állítása. Amellett, hogy rendkívül ponterős versenyző, jelenléte önbizalmat ad a többi versenyzőnek is” – mondta Tihanyi Sándor, a magyar válogatott csapatkapitánya a miskolci salakmotoros csapatvilágbajnokság előtt.

Szükség is volt az önbizalomra, hiszen a magyar, német, lett, amerikai négyesből csak az első helyezett juthatott a Világkupába, azaz a világ legjobb nyolc csapata közé. A korábbi Grand Prix-menő Ferjan tavaly kapta meg a magyar útlevelet, így számára ez volt az első világverseny, amelyen válogatottunk számára gyűjtötte a pontokat.

Világklasszishoz méltón kezdett: a verseny első szakaszában mindkét futamát megnyerte, s ezzel nagy érdemeket szerzett abban, hogy a tizedik etap után a mieink két ponttal vezették a mezőnyt. A várakozásnak megfelelően a fiatal német gárda tapadt a magyarokra, ám az némi meglepetést keltett, hogy az emberhátrányban lévő lettek is tartották a lépést a favoritokkal (a letteknél a benevezett Andrejs Koroljovs nem indulhatott, mert lett helyett lengyel útlevele van). A viadal előrehaladtával magyar–német párviadallá szűkült a derbi, ráadásul a riválisok egyre jobban elkapták a fonalat, az utolsó öt futam előtt három ponttal vezetett a Tobias Kroner által vezetett csapat. A sors furcsa fintora, hogy az addig veretlen német versenyző nem szerzett pontot az utolsó futamában, viszont a magyarok jól hajráztak, így a két csapat azonos pontszámmal zárta a versenyt.

Különfutam döntött az első helyről, azaz a Világkupába jutásról, amiért magyar részről Ferjan, míg a riválistól Kroner szállt harcba. A párviadal mindössze egy másodpercig tartott, ugyanis a start pillanatában a német versenyző motorja ismét csütörtököt mondott, így a magyar versenyző ellenfél nélkül teljesítette és nyerte meg a futamot. A csapat ezzel kiharcolta a Világkupában való szereplést, ami az utóbbi évek legnagyobb sikere.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
5 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
5 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
5 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája