Még várni kell a Hypo újabb kupasikerére

2008.05.25. 01:39
Címkék
Az orosz Zvenyigorod a Hypo otthonában is nyert, így megszerezte a BL-serleget.

A bécsújhelyi Arena Novában folytatódott a két kitűnő edző, Jevgenyij Trefilov és Németh András évek óta tartó külön párharca, amely az utóbbi esztendőkben főleg a világversenyeken folyt. Az orosz szakember most is a nők szövetségi kapitánya hazájában, a Fradi egykori trénere viszont immár „csak” a Hypo szakmai munkájáért felelős.

Az edzők klubszintű presztízscsatájában Németh András állt jobban a BL-döntő visszavágójáig, hiszen a középdöntőben a Hypo kétszer megverte a Zvezdát, a finálé első meccsén viszont kikapott 25–24-re.

A zsúfolásig megtelt csarnokba mintegy 400 magyar szurkoló érkezett, s nem csupán a Hypo edzője kedvéért, hanem azért, hogy szurkoljon Kirsner Erikának és Tóth Tímeának. A két válogatott játékos is első évadját zárta a südstadti együttesben.

A Hypo Sabine Englert kapusnak és a lerohanásoknak köszönhetően tartotta magát – játékosai talán arra gondoltak, amit Németh András a csata előtt mondott: „A taktikánk lényege az lesz, hogy jól beosszuk az erőnket, hiszen az évad végén tartunk, és az idősebb játékosaink, akik kulcsemberek a csapatban, bizony kissé fáradtak”.

A BL-gólkiránynő Tóth Tímea, Oh Szeong Ok és Gorica Acsimovics mindent megtett a Zvezda védőfalának áttöréséért (8–6), ám ez kemény feladat volt. A védekezésre a hazaiak is ügyeltek, ám a Zvezda távoli átlövéseit nem blokkolták, a betörő játékosokat pedig nem mindig tudták szabályos eszközökkel megállítani (12–13).

A szünet után Németh András cserékkel igyekezett frissíteni egy-két góllal vezető, de nem túl meggyőzően kézilabdázó együttesét, amelyben ekkor már pihent Kirsner Erika. A Hypónak nem ízlett a Zvezda pontos erőjátéka (21–19), és a leggyakrabban Anna Karejeva, Jelena Poljenova és Jekatyerina Andrjusina kényszerítette hibázásra Tóthékat (22–23).

A Hypo másodedzője, Kovács Ferenc megjegyezte: „Sajnos nem tudunk gyorsan játszani, pedig nekünk az fekszik jobban. Az oroszok nyolc világbajnokkal állnak fel, rutinosak, nekik nem szokatlan a nagy tét. ”

A fordulatos csata hajrája Kirsner góljával 27–26-nál kezdődött, ám az oroszok – miként az elődöntőben Győrött is – utolsó erejüket megfeszítve harcoltak (28–30).

Három perc volt hátra, és a Hypónak legalább két góllal kellett volna győznie a BLdiadalhoz. Ezúttal azonban a Zvenyigorodé lett a trófea – a csapat történetében először. Németh András csapata, amely a hajrában sokat hibázott, s a védekezése sem volt acélos, az ősszel újra harcba szállhat, hogy megszerezze kilencedik BL-sikerét.

Legfrissebb hírek

La Liga: Real Madrid–Sevilla

Spanyol labdarúgás
5 perce

Kocsis Csillag aranyérmet nyert a SUP-világbajnokságon

Kajak-kenu
5 perce

Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt szerzett

Kézilabda
12 perce

Öt gólt szerzett a Sociedad, nyert a Celta Vigo és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
14 perce

Erste Liga: tízgólos meccsen nyert a címvédő Gyergyó

Jégkorong
24 perce

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat ötödik a casablancai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
28 perce

Franciaország: négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
46 perce

Egy megmaradt a Milan háromgólos előnyéből, a piros-feketék legyőzték az Atalantát

Olasz labdarúgás
57 perce