Csodálatos győzelem volt!

„Hölgyeim és uraim, az U19-es válogatott győzelmével bejutott az Eb nyolcas döntőjébe!” – tudatta egy kellemes női hang a nézőkkel, és a szurkolók ezt kitörő ovációval fogadták. A Sisa Tibor szövetségi edző vezette U19-es válogatott magabiztos játékkal 1–0-ra nyert Portugália ellen, így csoportgyőztesként zárta az elitkört.

Egy órával a sorsdöntő ki-ki meccs előtt még aligha hitte bárki is, hogy majd háromezer torokból harsog a „Szép volt, fiúk!” Amikor a kezdés előtt felbaktattunk a lelátóra, a hangszórókból fülsiketítő zene szólt, és egy előadóművész harsogta torkaszakadtából a refrénben, hogy: „Egyedül, egyedül…”

Így is éreztük magunkat, amikor körbenéztünk a lelátókon.

Aztán láss csodát, a Sóstói Stadion fedett része mégis megtelt. A magyar fiúk megérdemelték a biztatást, hiszen a papíron erősebb portugálokat kellett legyőzniük, hogy csoportelsők legyenek. Mifelénk ilyenkor szokott megremegni a térd.

Sisa Tibor csapata azonban más kategória. A játékosok kellő hittel és önbizalommal vetették magukat a küzdelembe. Persze nemegyszer bebizonyosodott már, hogy ebben a korosztályban bárkivel felvehetjük a versenyt, a játékosok mentálisan képesek felnőni a feladathoz, és nemcsak a győzni akarás, hanem a győzni tudás is bennük van.

Ezek a fiatalok újabb lépéssel közelebb kerültek a felnőtté váláshoz: két évvel ezelőtt ugyanígy a portugálokat ejtették ki, és jutottak be az Eb-döntőbe.

Most még ennél is többet tettek, hiszen amíg 2006-ban 1–1es döntetlen kellett a továbbjutáshoz, most csak a győzelem segített. Németh Krisztián pedig szó szerint belőtte a mieinket a csehországi nyolcas döntőbe.

„Még most sem tudom szavakban kifejezni, mennyire boldog vagyok – mondta Németh Krisztián. – A csapat nagyon jól tudta,

mit akar elérni, és azzal is tisztában volt, mit kell tennie ezért. A német játékvezetőnek két vitatható ítélete is akadt, hiszen először a tizenhatoson belül buktattak, majd les miatt nem adta meg szabályos gólomat. Ez azonban csak dacosabbá tett bennünket. Azt mondtuk, nem lehet, hogy elvegyék tőlünk a győzelmet.”

Koman Vladimir, a csapat kapitánya is alig jutott szóhoz a határtalan boldogságtól.

„Négy hetet kellett kihagynom, és most is úgy fájt a bokám, hogy meccsen alig bírtam lépni – panaszolta a Sampdoria légiósa. –

Talán ezért is voltam tompább a megszokottnál, de ez már nem számít. Nagyon köszönöm a társaimnak, hogy kisegítettek a kényes helyzetekben. Hogy honnan volt bennünk ez a hit és akarat? Belénk nevelték.”

Persze köszönet illeti a kapust, Gulácsi Pétert is, aki az utolsó pillanatokban bravúrral hárított.

„Amíg csak lehetett, próbáltam talpon maradni az akciónál, és kivárni – emlékezett vissza a liverpooli légiós. – A portugált így

döntési helyzetbe kényszerítettem, majd bele tudtam kapni a lövésébe. Azt hiszem, mindent elárul csapatunk játékáról, hogy ellenfelünknek mindössze egy nagy helyzete volt. Igaz, akkor a szerencsére is óriási szükségünk volt.”

Lehet, hogy így volt, ám – mint tudjuk – szerencséje csak a jó csapatnak van.