Két olimpiai aranyat őriz otthon, továbbá megannyi serleg és érem díszíti vitrinjét, az 1964-es Európa-bajnokságról hazahozott bronzra mégis legalább annyira büszke, mint az elsőségekre. Nem csoda, hogy a Haladás és a Ferencváros korábbi kiválósága, Novák Dezső úgy beszél a spanyolországi tornáról, mintha nem 44 évvel ezelőtt, hanem tegnap rendezték volna.
Volt idő, amikor a nép felháborodva fogadta a válogatott második helyezését. Gondolom, a harmadik hely után a kertek alatt tértek haza…
A szurkolók valóban azt remélték, hogy megnyerjük az Eb-t, hiszen a mi időnkben még a világ legjobbjai közé sorolták a magyar csapatot, de akkora bánatot azért nem okozott a bronzérmünk, mint, teszem azt, az elvesztett berni világbajnoki döntő. Ma már azt mondom, nagy sikert értünk el, végtére is a legtöbb futballista csak ábrándozik arról, hogy egy rangos tornán harmadik legyen – fogalmazott a jelek szerint „nevető harmadik”, Novák Dezső.
A spanyolok csak a hosszabbítás végén nyerték meg az elődöntőt kettő egyre. Lehetett volna fordítva is?
Ha a helyzeteinket értékesítjük, feltétlenül. Utólag persze könnyű okosnak lenne, de állítom, ha nem a házigazdákkal kerülünk össze, hanem a szovjetekkel vagy a dánokkal, mi játsszuk a finálét. A spanyolok azonban élvezték a hazai pálya előnyét – ezzel nem arra célzok, hogy csaltak a javukra –, s a kiélezett csatában ez sorsdöntőben bizonyult.
Nehéz volt felpörögni a helyosztóra?
Nekem speciel nem, mert én nem jutottam szóhoz az elődöntőben… A viccet félretéve: valamelyest csalódott és szomorú volt a csapat, ám a mérkőzés alatt már semmi más nem érdekelt minket, csak az, hogy legyűrjük a dánokat.
Ez – többek között – az ön két góljával sikerült. Baróti Lajos azzal bízta meg, hogy döntse el a találkozót?
Ugyan! Elsősorban a védekezésre kellett ügyelnem, csakhogy a százhetedik percben tizenegyeshez jutottunk, és azt nem volt nehéz értékesítenem. Három perccel később pedig szabadrúgást végezhettünk el huszonöt méterre a kaputól; odaálltam, nekifutottam, rárúgtam és a labda a hálóban kötött ki.
Ja, hogy ez ilyen egyszerű… Duplája gólkirályi címet ért. Ha szabad tudni, mi volt a jutalma?
Semmi. Nem is vártam különdíjat érte, bőven elég volt nekem a bronzérem. Ha negyedikként végeztünk volna, arra senki sem emlékezne, így viszont még ma is gyakran kérdezik tőlem: hogy is volt az Spanyolországban? Szívesen mesélek róla, mert így feleleveníthetem, hogy hajdanán volt egy jó csapatunk…
