Erősít a Ferencváros

Vágólapra másolva!
2008.05.22. 00:40
Címkék

Az már korábban biztos volt, hogy a bajnok TEVA-VasasPlaket védője, Mátyás Zoltán és a Szeged-Beton VE balkezese, Balatoni Máté az ősztől a nagy terveket szövögető FTCApriliát erősíti, ám a zöld-fehérek nem érték be két érkezővel: tovább erősítenék csapatukat, amellyel a legjobb négy közé kerülést is megcélozhatják.

Mint Farkas József szakosztály-igazgatótól megtudtuk, a legnagyobb fogás talán a Balatonihoz hasonlóan balkezes, Egerből érkező Császár György, aki az ezüstérmes együttesben is fontos szerepet játszott az elmúlt szezonban – így a rosszkéz-oldalon már két pólóssal is számolhat Somossy József edző – az idén Kállay Márk volt a Fradiban az egyetlen jobbszélső. De centerposzton sem kell majd Regős Áronnak magányosan, esetenként – mint tette az Újpest elleni, az ötödik helyért rendezett párharcban – törött ujjal küzdenie, hiszen a tavaly nyáron junior-világbajnoki címet szerző válogatott tagja, a vasasos Kincses Attila is a Népligetben folytatja. Hozzájuk csatlakozik még a pécsi Babay Árpád, a szentesi Maklári Ádám és a kapus Jászberényi Gábor mögé a BVSC-s Laboncz József.

Természetesen távoznak is játékosok: Kállay Márk (vele kapcsolatban korábbi klubját, a Vasast emlegetik) és Persely Tamás hagyja el a Fradit, ám mert a érkezők létszáma nagyobb a búcsúzókénál, a lezáruló szezonnal ellentétben az ősztől már lehet 14 bevethető felnőtt játékosa a Ferencváros együttesének.

Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
2 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
4 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
7 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
7 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
8 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
9 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
9 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik