Elefántcsonttoronyban
Akit 2001 és 2006 között hatszor választottak meg az év edzőjének a magyar sportújságírók. Senkinek se legyen kétsége afelől: gigantikus szakemberről beszélünk, akivel idehaza talán csak Széchy Tamás mérhető össze. Már most, hatvanhat éves korában szobrot kellene emelni neki. Persze talán mégis jó, hogy nem áll a műalkotás: Fábiánné körülbelül egy éve saját kezűleg fogott hozzá önnön – szimbolikus – emlékműve lebontásához. Aranylányai közül előbb Janics Natasa, két napja Kovács Katalin, szerdán pedig Kozák Danuta és Szabó Gabriella, a minapi milánói Európa-bajnokság 500 méteren győztes párosa hagyta ott azt a trénert, akinek mindent köszönhetnek.
Az eróziós folyamat exponenciálisan gyorsul, a Nap-kelte szerdai adásában Fábiánné meglebegtette esetleges visszavonulását – amit már az athéni olimpia utánra ígért… –, ki tudja, nem dobja-e be a törülközőt az immár kezelhetetlen lemorzsolódás hatására. Fábiánné szerdán nem jelent meg a szövetség elnökségi ülésén, holott oda várták. Bezárkózott szolnoki elefántcsonttornyába. A hozzá vezető és tőle kiinduló kommunikációs csatornák bezárultak. Az imént nem véletlenül említettük a Széchypárhuzamot.
Nemcsak az eredményesség köti össze a két edzőóriást. Mindketten a pártállam viszonyai között kezdték karrierjüket, s mindkettejük módszerei átvészelték a szocializmus bukását. A demokráciában Széchy még néhány évig sikeres volt, aztán mindenki által elhagyatottan halt meg. Fábiánné „janicsáriskolája” tizennyolc évvel élte túl a rendszerváltást. Hogy létezhet-e a sportban demokrácia, vagy csak a diktatúra eredményes, arra majd csak augusztus 22-én és 23-án, a pekingi Sunji-regattaközpontban kapunk választ.
Legfrissebb hírek
