24 ÓRA

Vágólapra másolva!
2008.05.22. 00:40
Címkék

Csapatban vereség Csapatban vereség

ASZTALITENISZ. A jokohamai Pro Tour-verseny selejtezőjében győzelemmel kezdett Tóth Krisztina és Lovas Petra is, a harmadik magyar induló, Póta Georgina csütörtökön áll asztalhoz. Csapatban már nem ment jól a lányoknak, a nyolc közé jutásért 3:0-ra kaptak ki a Dél-Koreától. Eredmények a 19. oldalon

Arn még versenyben

TENISZ. Arn Gréta nyert, Czink Melinda viszont kikapott, és búcsúzott a francia nemzetközi teniszbajnokság selejtezőjének 1. fordulójában. A főtábla küzdelmei – Szávay Ágnessel – vasárnap kezdődnek a Roland Garroson. Eredmények a 19. oldalon

Drimonakosz doppingolt

ÚSZÁS. A görög szövetség is megerősítette, hogy Joannisz Drimonakosz doppingolt. A 200 méteres pillangóúszás világranglistáján második úszó A- és B-próbája is pozitív eredményt hozott, szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó metiltrienolont találtak.

Finálé Indianapolisban

AMERIKAI FUTBALL. Indianapolis rendezheti 2012. február 5-én a profi amerikaifutball-liga (NFL) döntőjét, a Super Bowlt. Ez lesz a finálé történetében a negyedik alkalom, hogy fedett pályán csap össze a két főcsoport, az AFC és az NFC bajnoka. Korábban Detroit (1982 és 2006), illetve Minneapolis (1992) „hozta tető alá” a világ legnézettebb egynapos sporteseményét. Jövőre Tampa, 2010-ben Miami, 2011-ben pedig Dallas lesz Super Bowl házigazdája.

Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
33 perce

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
2 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
5 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
6 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
7 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
8 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
8 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik