Támad a Toro Rosso

Vágólapra másolva!
2008.05.21. 01:48
Címkék
A Toro Rosso Monte-Carlóban veti be új autóját, az STR3-at, amelyet anyaistállója, a Red Bull már az első öt futamon kipróbált.

A hagyományoknak megfe lelően nem pénteken, hanem csütörtökön tartják meg a Monacói Nagydíj első két szabadedzését. A két, egyenként másfél órás tréningen a Toro Rossónak lesz a legtöbb tennivalója, a Red Bull B-csapata ugyanis ezen a hétvégén veti be először nagydíjon új autóját, az STR3-at. Ugyanakkor ha valakinek nem okoz gondot az átállás, az éppen a faenzai gárda, hiszen készen kapja a kasztnit a Red Bulltól.

A Minardi jogutódjának „csupán” annyi a tennivalója, hogy az anyaistálló által az első öt versenyen kipróbált négykerekűben a Renault motor helyére a Ferrari V8-asát helyezze, és összehangolja a kasztnit az erőforrással. Az átállás persze nem egyszerű, az STR3 eredetileg Törökországra tervezett első bevetését Sebastien Bourdais tesztbalesete miatt el kellett halasztani. A múlt héten Dél-Franciaországban három napon át gyakoroltak a géppel, és a zavartalan próba után a technikai részleg vezetősége zöld utat adott a kocsinak.

„Bátorság és őrültség is kell ahhoz, hogy valaki Monacóban vesse be új autóját, főleg úgy, hogy napok óta szakad az eső a hercegségben, és a hét végére sem várható jelentős változás – mondta Giorgio Ascanelli, a csapat technikai igazgatója. – Ugyanakkor a csütörtöki edzések miatt pénteken lesz egy teljes napunk arra, hogy elemezzük az adatokat és hangoljuk a kocsit.”

Ascanelli szerint körönként fél másodpercet nyerhetnek az új autóval, ezért megéri kockáztatni. Sebastian Vettelnek öt rajthelyes büntetéssel is számolnia kell, az új autóba ugyanis új váltó kell, és a cserét (a négyversenyes cikluson belül) az idén már büntetik. Sebastien Bourdais azért ússza meg, mert kiesett Isztambulban.

Legfrissebb hírek

Dak Prescott vezérletével a Dallas legyőzte a Washington Commanderst

Amerikai sportok
1 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
1 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
3 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
4 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
5 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
6 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
6 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
6 órája
Ezek is érdekelhetik