Célkeresztben: futball-Eb 2008

Vágólapra másolva!
2008.05.21. 01:48
Címkék

Egyelőre nem tudni, a csapatok mennyi izgalmat sűrítenek az Európa-bajnokság 31 mérkőzésének 62 félidejébe (és az esetleges hosszabbításokba), a Nemzeti Sport mindenesetre arra vállalkozott, hogy négy csapattal kapcsolatosan minden izgalmat felvonultat egy félidőben.

Május 23-án induló négyrészes filmsorozatunk első „epizódjában” az A-csoporthoz próbálunk kedvet csinálni bő háromnegyed órán keresztül, többek között egy tényleges (Svájc) és a sok bevándorló miatt egy vélt rendező (Törökország) segítségével. És hiába is hangoztatja mindkét nemzet, hogy „Miért ne nyerhetnénk meg az Európa-bajnokságot?”, a film főszereplői sokkal inkább a portugálok és a csehek. Kalandos utazásunk közben megtudhatjuk, miért számítanak történelmi igazságszolgáltatásra, ha úgy tetszik, az aranygeneráció által elszalasztott aranyra a Cristiano Ronaldo által vezetett portugálok, illetve miért gondolják azt a csehek, hogy mostani csapatuk sokkal erősebb, mint a négy évvel ezelőtt a harmadik helyig menetelő gárda. „A továbbjutás önmagában nem elég” – vallják mindkét helyen. Hogy miért?

A Nemzeti Sport segítségével egy félidő alatt kiderül. Csakúgy, mint sok minden más is a torna résztvevőiről, így legközelebb a B-csoport csapatairól a keddi Nemzeti Sport mellékletéből.

Legfrissebb hírek

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
2 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
3 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
4 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
5 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
5 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
5 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
5 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik