Eördöghi mutatvány

CH. GÁLL ANDRÁS, FAZEKAS ZOLTÁNCH. GÁLL ANDRÁS, FAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2008.05.20. 01:19
Címkék
Tipikus „egykosaras” mérkőzés volt a női kosárlabda-finálé első összecsapása, habár kezdetben úgy tűnt, hengerel az MKB-Euroleasing Sopron. Aztán elkezdett dobogni a pécsi szív, s ha nincs a végén az oly gyakori tanácstalanság, meglephette volna esélyesebb ellenfelét a MiZo. Így viszont Eördögh Edit a vendégeket juttatta előnyhöz.

„Jövőre is veletek maradunk!” – hirdette egy négy részből álló transzparens a pécsi B-közép soraiban. A kissé édesbús, melankolikus hangulatú felirat mintegy „feleselt” azzal a meghökkentő ténnyel, hogy messze nem volt tele a lelátó. Ilyen kevés néző előtt időtlen idők óta nem kezdtek női bajnoki döntőt a baranyai megyeszékhelyen…

A sérültek természetesen felépültek – senki nem is gondolta, hogy Iványi Dalma, Vajda Anna vagy Olekszandra Gorbunova közül bárki is kihagyná az idény eddigi legfontosabb mérkőzését. Amelyet Vajda találata vezetett be, de aztán belelendült a vendégcsapat. A két kirobbanó formában kosarazó klasszis, Gorbunova és Vajda dobópárbaja színezte a játékot, majd elkapta a fonalat a vendéglátó, egy pontra fel is jött, de Eördögh Edit triplája megnyugtatta a bajnokot.

A 13. percben Iványi hármasával mégis átvette a vezetést a Pécs (24–23). A hazaiakat a megszerzett támadólepattanók tartották életben, no meg a feljavult védekezés. A Sopron továbbra sem hibázott szabaddobást, végül a harmadik negyed derekán Gorbunova elrontott egyet. Erre a játékrészre az állóháború kifejezés illett, egálról kezdték a csapatok a döntő szakaszt, miközben a hangszóróból bömbölt Rátgéber László és a Kiscsillag együttes közös száma, a „Russian in the School”. Somogyi Andrea duplájával és Iványi újabb triplájával az addigi legnagyobb pécsi előny alakult ki (50–45), a kezdetben vérszegény atmoszféra már a régi időket idézte, főleg akkor, amikor Iványi negyedik hárompontosát is bedobta, 57–51-re alakítva az állást.

De Eördögh sem maradt adós, a bedobó másfél perc leforgása alatt nyolc pontjával faragott a soproni hátrányból. Vajda két büntetőt elrontott, majd a végén kétszer is lepörgött a 24 másodperc a hazai támadásnál… Németh Bernadett 26 másodperccel a vége előtt betalált (61–62), Fegyverneky Zsófia 15 másodperc múlva két büntetőt értékesített (63–62). Tizenegy másodperc maradt arra, hogy a Sopron valamit csináljon: Eördögh egy gyanús akció végén sokadjára is betalált, és ezzel győzött a Sopron.

A lefújás után negyedórával a tévészobában lassítva 15-20szor végignézték az utolsó perc történéseit a játékvezetők, az ellenőr és a komisszár jelenlétében. Egyértelműen kiderült, hogy a Sopron győztes kosárral végződő támadásánál Eördögh Edit lépéshibát követett el. Az esetről azonban egyetlen hivatalos személy sem nyilatkozhat – jóllehet valamennyien elismerték a tévedést –, mert az ellenőri jelentés állítólag „belső használatra” készül...

Legfrissebb hírek

Itt az új francia Tour-győztes, Pauline Ferrand-Prévot sárgában nyerte az utolsó etapot

Kerékpár
9 perce

NB I: ETO FC–Újpest FC

Labdarúgó NB I
23 perce

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az al-Garafával

Labdarúgó NB I
23 perce

Történelmi magyar aranyérem a röplabdázók egyetemi Európa-bajnokságán

Röplabda
26 perce

Dárdai parádés gólt ollózott, a Puskás Akadémia fordított a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
35 perce

Potyogtak a gólok Kisvárdán, négy góllal nyert a Paks

Labdarúgó NB I
37 perce

A DEAC 14 gólig meg sem állt, a Kelen 11-esekkel ment tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
43 perce

Kosárlabda: simán nyert az U20-as női válogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
46 perce
Ezek is érdekelhetik