Az esés mindig megviseli az embert. Nem is testileg – a véraláfutások és horzsolások szinte megszokott kellékei a motorversenyzésnek –, inkább lelkileg. A tudat, hogy hibázott, talán sokkal jobban kikészíti a sportolót, mintha mondjuk megáll a motor.
Talmácsi Gábor mindig is észszel motorozott, éppen ezért szerencsére keveset hibázik. Éveket kellett visszamennünk ahhoz (egészen pontosan két évet és nyolc hónapot), hogy a legutóbbi, verseny közbeni esését megtaláljuk – a 2005-ös japán versenyen éppen Mattia Pasinit előzte, amikor túl gyorsan érkezett az egyik kanyarba, a motor hátulja megcsúszott, és ledobta magáról. Beszorult a levegő a tüdejébe, nem tudta folytatni a küzdelmet.
Abban a KTM-es évben azonban volt még egy bukása – néhány hónappal korábban a Donington Parkban –, amely kísértetiesen hasonlít a mostanihoz. Ott is két futamot tartottak a 125 köbcentis mezőny számára, mert verseny közben eleredt az eső.
A második rajtnál már ömlött, a motorok irányíthatatlaná váltak, és látni sem nagyon lehetett. Talmácsi elhúzott a mezőnytől, magabiztosan vezetett, amikor kicsúszott alóla a gép.
Csupa kosz volt a sisakja, a spoiler tele volt kaviccsal, elhajlott a hátsó fékkar, és nem működtek a műszerek, de Talma visszaállt (csakúgy, mint a hét végén), ám végül nem szerzett pontot, mert másodszor is elesett. Ami még közös a két esetben, hogy Mike Di Meglio itt is, ott is főszereplővé vált a magyar fiú bukása után – akkor 17 évesen először állhatott dobogóra, most pályafutása második győzelmét aratta.
Talmácsira tehát nem igaz a mondás, hogy kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni. S mindkét esetben a szó szoros értelmében folyóról, vagy legalábbis vízről volt szó…