Rendezzék egymás közt

CH. GÁLL ANDRÁS, FAZEKAS ZOLTÁNCH. GÁLL ANDRÁS, FAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2008.05.19. 00:54
Címkék
A csütörtöki számunkban már írtunk arról, Pécsen egyre inkább felszínre kerül, hogy a város női és férfi csapata, a MiZo Pécs 2010 és a PVSK-Expo Center között feszült a viszony az önkormányzati pénzek elosztása és a két edző közötti állítólagos ellentét miatt, s ez az egész hazai kosárlabda-közvéleményt foglalkoztatja. Öszszeállításunkban a városhoz, illetve a főszereplőkhöz (Rátgéber Lászlóhoz és Sztojan Ivkovicshoz) ilyen-olyan szálon kötődő két sportember s egy művész formál véleményt.

Elsőként a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnökét, Berényi Jánost kérdeztük, mi a véleménye a pécsiek rivalizálásáról.

„Nem igazán ismerem az előtörténetet, így nem is tudok mit kezdeni a helyzettel – fogalmazott Berényi. – Az önkormányzat dolga, mennyi pénzt ad a város klubjainak, nekem ehhez semmi közöm. Kétségtelen, Sztojan Ivkovics és Rátgéber László is karizmatikus személyiség, megosztják a közvéleményt. A női kapitány, Rátgéber megszállott, Ivkovics nagyszerű kosaras volt, mindkettejük jelleme elég erős, éppen ezért lettek szövetségi kapitányok. Én mindkettejüket becsülöm, eredményeik minősítik őket és igazolják a válogatottnál betöltött szerepüket. Nem tisztem igazságot tenni köztük, már ha egyáltalán van bajuk egymással. Számomra az a legfontosabb, hogy a válogatottnál jól végezzék a munkájukat és elérjék az eléjük kitűzött célokat.”

Török Zoltánt, az MKB-Euroleasing Sopron ügyvezetőjét arról faggattuk, milyen viszonya volt a klubnak annak idején az azonos osztályban szereplő másik soproni női együttessel, a Postással, milyen a kapcsolatuk a város élvonalbeli férficsapatával és milyen emlékei vannak Sztojan Ivkovicsról, aki játékosként megfordult a Sopronban.

„Nem tagadom, voltak súrlódások a Postással, de olyan atrocitások nem történtek, mint amilyenek most Pécsen – mondta

Török. – Mi huszonötmilliót kapunk az önkormányzattól, a férfiak pedig negyvenötmilliót. Nincs kapcsolatunk a fiúkkal, s az önkormányzattal is kizárólag tárgyalásos úton érintkezünk. A sÖrdögök sajnos nem jutott be a felsőházi rájátszásba, de ez sem elegendő alap a feszültségkeltéshez. Sztojan Ivkovics játszott Sopronban, de ez már régen volt, az akkori dolgokat ebben a kényes szituációban nem szeretném felemlegetni.”

Legfrissebb hírek

Itt az új francia Tour-győztes, Pauline Ferrand-Prévot sárgában nyerte az utolsó etapot

Kerékpár
9 perce

NB I: ETO FC–Újpest FC

Labdarúgó NB I
23 perce

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az al-Garafával

Labdarúgó NB I
23 perce

Történelmi magyar aranyérem a röplabdázók egyetemi Európa-bajnokságán

Röplabda
26 perce

Dárdai parádés gólt ollózott, a Puskás Akadémia fordított a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
35 perce

Potyogtak a gólok Kisvárdán, négy góllal nyert a Paks

Labdarúgó NB I
37 perce

A DEAC 14 gólig meg sem állt, a Kelen 11-esekkel ment tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
43 perce

Kosárlabda: simán nyert az U20-as női válogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
46 perce
Ezek is érdekelhetik