Méltó a centenáriumhoz

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2008.05.19. 00:54
Címkék
Oroszország a hirtelen halálba küldte a kétszer is két góllal vezető házigazda kanadai válogatottat, s remek mérkőzést megnyerve teljesen megérdemelten lett világbajnok.

Olyan találkozón dőlt el a világ bajnoki aranyérem sorsa, amelynél jobbat aligha kívánhattak volna maguknak a századik születésnapját ünneplő Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) tisztségviselői. S aki látta, sohasem felejti – szerte a világon! Szurkoljon akár a kanadai, akár az orosz válogatottnak. Talán az égiek is úgy gondolták, hogy a nevezetes jubileumon az a két csapat játssza a finálét, amelynek játékosai legtöbbször emelhették magasba a mindenkori világbajnoknak járó trófeát. A házigazdák 24-szer, az oroszok a jogelőd szovjet sikereket is beleértve 23-szor győztek a világbajnokságok történetében.

Azzal, hogy a finnek a bronzmérkőzésen tönkreverték örök riválisukat, a svédeket (4–0), eldőlt, hogy ugyanaz a három válogatott áll majd a dobogón, mint tavaly, csupán a finnek eggyel hátrébb szorulnak, az oroszok pedig mindenképpen előrébb lépnek. Csupán az volt a kérdés, hogy mindjárt a csúcsig menetelnek-e.

Nos odáig jutottak. Pedig a kanadaiak nem bíztak semmit sem a véletlenre, óriási iramban játszva, villámgyorsan háromszor is válaszoltak még az első harmadban az első kapura lövésükből rögtön gólt elérő oroszoknak. A játékvezetők is kicsit besegítettek a házigazdáknak, a vörös mezesek ugyanis tíz percet töltöttek a büntetőpadon az első játékrészben, amivel nem is lenne semmi baj, ha a másik oldalon nem hunytak volna szemet a kanadai vezető gól előtt a menteni igyekvő Makszim Szusinszkijt akasztó Eric Staal tette fölött. Mindenesetre az elrobogó Chris Kunitz parádés gólt ütött.

A gólok és a játék minősége minden igényt kielégített, s mindez lélegzetelállító irammal párosult. A házigazdák kétszer is két góllal vezettek, s a harmadik harmadban icipicit ráültek az eredményre. Ezt az önállóvá vált Oroszország messze legmotiváltabb jégkorong-válogatottja ellen nem tehették büntetlenül. Alekszander Szjomin második találatával zárkózott a legutóbbi orosz vb-aranyérem (1993) alkalmával még centerben a jégen ügyködő jelenlegi szövetségi kapitány, Vjacseszlav Bikov csapata, ám az Atlanta sztárja, az eddig ezen a világbajnokságon kapuba nem találó Ilja Kovalcsuk előbb egyenlített, majd a hosszabbításban belőtte a szó szerint aranyat jelentő találatot.

A gól emberelőnyből született: Rick Nash került egy ostoba korongkiütés miatt a büntetőpadra, aki tavaly eldöntötte a finnek elleni finálét. Most is főszereplővé vált tettével. Négy a három ellen ugyanis gyakorlatilag lehetetlen kivédekezni két percet. S nyilván az sem vigasztalja, hogy 1986 óta nem tudott házigazda együttes világbajnokságot nyerni.

Így múlik el a világ dicsősége…

Legfrissebb hírek

Váradi Benedek a Bosna kiejtése után: Evés közben jött meg az étvágy

Kosárlabda
3 perce

Kiütések napja az NHL-ben: kapott gól nélkül nyert a Florida, a Buffalo és a Utah is

Amerikai sportok
47 perce

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
51 perce

NBA: Doncic 60 ponttal sokkolta Miamit, Wembanyama a rájátszásba dobta a Spurst

Amerikai sportok
1 órája

Pénteki sportműsor: MTK–Paks és Bournemouth–Manchester United

Minden más foci
7 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
8 órája

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
8 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
8 órája
Ezek is érdekelhetik