Mégsem jön a Steaua – vagy mégis?

Vágólapra másolva!
2008.05.19. 00:54
Címkék

Eddig sem volt kristálytiszta, de az előzetes nevezések után még homályosabb a következő magyar bajnokság mezőnyének névsora. A lehetséges tíz plusz egy – a ráadás a bajnok Alba Volán, amely EBEL-kötelezettségére tekintettel csak az elődöntőben száll be – csapatból ugyanis kilenc jelentkezett eddig, a két kimaradó a Progym Gyergyószentmiklós és a Steaua Bucuresti. Ez így önmagában még nem jelent semmit, elvégre az első határidő elmulasztása nem jár semmilyen következménnyel, a hivatalos nevezés utolsó lehetséges napja ugyanis május 30-a. Az már érdekesebb, hogy az Új Magyar Szó cikkében a Steaua vezetői azt mondják: nem véletlenül nem neveztek a magyar bajnokságba, sohasem állt szándékukban.

„Tervezzük, hogy benevezünk valamilyen regionális tornára, de nem egy másik nemzeti bajnokságba” – közölte az elnök, George Boroi és a szakosztályigazgató, Cristian Carlan is hasonló szellemben nyilatkozott: „Nem azt kérvényeztem, hogy szerepelhessünk a magyar bajnokságban, hanem közös bajnokság szervezésének ötletét vetettem fel. Ahhoz, hogy náluk játszhassunk, különböző illetékeket kellene fizetnünk, például 12 ezer eurós hozzájárulást az utazáshoz.”

Az utolsó mondattal Boroi neuralgikus pontra tapintott rá: a Magyar Jégkorongszövetség tervezete szerint ugyanis a külhoni csapatok hárommillió forint egyszeri befizetésével támogatnák a magyar klubok szükségszerű utazását.

„Mi a Román Jégkorongszövetség hivatalos leveléből tudjuk, hogy a Steaua csatlakozna a magyar bajnoksághoz – hangzott az éppen az A-csoportos vb-n tartózkodó MJSZfőtitkár, Kovács Zoltán reakciója. – Nem tudom, mi folyik a román csapatnál, de a végső nevezési határidő úgyis május harmincadika, addig van idejük dönteni.”

Akárcsak néhány másik csapatnak: a Budapest Stars, a Ferencváros és az Érsekújvár hármasa ugyanis minden lehetséges formációban tárgyal, jelenleg úgy tetszik, a Fradi egyedül, az Érsekújvár és a Stars egyesülve indul – így is fizették be a 300 ezer forintos nevezési díjat.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
13 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
13 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
13 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
13 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
14 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
14 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
15 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
15 órája
Ezek is érdekelhetik