Gerrard erősítést akar

Vágólapra másolva!
2008.05.19. 00:54
Címkék

Steven Gerrard, a Liverpool csapatkapitánya a sajtón keresztül is nyomást kíván gyakorolni a klub amerikai tulajdonosaira: adjanak elegendő pénzt Rafa Benítez menedzsernek ahhoz, hogy megfelelő erősítésekkel bajnokesélyes csapatot építhessen. A 27 éves játékos emlékeztetett arra, hogy amikor Tom Hicks és George Gillett tavaly megvásárolta a klubot, elhangzott, ők ugyanazt akarják, amit a játékosok és a szurkolók. Gerrard szerint itt az idő, hogy ígéretüket beváltva mindent megtegyenek a bajnoki cím megszerzése érdekében. „Egyre jobban fáj, hogy amint eljön a november és a december, nekünk tudomásul kell vennünk, hogy kiszálltunk a bajnoki versenyfutásból. Minden évben ugyanez történik – mondta Gerrard keserűen a News of the World című lapnak. – Minden fontos címet megnyertem már a Liverpoollal, kivéve a bajnoki címet, amelyhez még csak közel sem sikerült kerülnöm. Nagyon szeretnénk pótolni a hiányt, de csak akkor járhatunk sikerrel, ha mindenki egyet akar.”

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
14 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
14 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
14 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
15 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
15 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
15 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
16 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
16 órája
Ezek is érdekelhetik