Távolodóban a MiZótól

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2008.05.15. 00:43
Címkék

Pécsen nem csupán a hétfőn kezdődő Sopron elleni női bajnoki döntőre készülnek, hanem építik a jövő csapatát is, s jelentős változások lesznek a tízszeres bajnoknál. A kezdő ötös két tagja, a horvát Emilija Podrug és Fegyverneky Zsófia bejelentette, hogy az idény végén távozik Pécsről.

„Minden lejáró szerződésű játékosunkkal szeretnénk megállapodni arról, hogy nálunk folytatja pályafutását. Amint az már köztudott, Vajda Anna négy, Somogyi Andrea újabb két évvel meghosszabbította kontraktusát. Emilija Podrug menedzsere olyan árajánlatot tett elénk a folytatást illetően, amelyet nem tudunk teljesíteni. Fegyverneky Zsófia azt mondta, szeretné kipróbálni a légióséletet. A távozók helyére biztosan jönnek majd új játékosok, ám konkrétumokkal egyelőre ez ügyben nem tudok szolgálni” – mondta Rózsa Gábor, a MiZo Pécs 2010 ügyvezetője.

Fegyverneky Zsófia távozásának okáról egyelőre nem szeretne nyilatkozni.

„Az biztos, hogy elmegyek Pécsről, ám azt még nem döntöttem el, hova. Több európai élklubtól is van ajánlatom. A távozás okáról egyelőre nem szeretnék beszélni. Most a bajnoki döntőre koncentrálok, jól akarok játszani, aranyérmet szeretnék nyerni. Amint befejeződött a döntő, szívesen elmondom, miért távozom” – mondta Fegyverneky Zsófia.

Emilija Podrug – úgy hírlik – Gdyniában vagy Salamancában folytatja, míg a magyar válogatott hátvédje iránt Béres Tímea csapata, a cseh Brno, Bujdosó Nóra együttese a francia Bourges, valamint az ugyancsak euroligás spanyol Valencia és a litván Vilnius érdeklődik.

Legfrissebb hírek

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
9 perce

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
41 perce

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
7 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
7 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
7 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
8 órája