Nem az a hírhedt rosszfiú

Vágólapra másolva!
2008.05.14. 01:04
Címkék

Hetek óta megy a számolgatás, vajon a bajnoki címre esélyes csapatok milyen eredménnyel zárják a hátralévő fordulókat. Kétségtelenül az MTK Budapest esélyei a legjobbak (az éllovas fogadja a már kiesett Tatabányát, utazik a REAC-hoz, és megkapja a bajnokságtól visszalépő Sopron elleni meccs három pontját), de az sem zárható ki, hogy a címvédő DVSC-TEVA ismétel.

A Lokinak hazai pályán sem lesz könnyű dolga az FC Fehérvár és az Újpest ellen, valamint a paksi találkozó sem ígérkezik sétagaloppnak. A Gellei Imre által edzett együttes a tavasszal a bajnoki címre esélyesnek tartott gárdák ellen a következő eredményeket érte el: az MTK otthonában 1–1-es döntetlent játszott, a 26. fordulóban 2–1-re megverte az ETO-t, hétfőn pedig 2–0-ra legyőzte az Újpestet. A Tököli Attila vezérletével szárnyaló Paks a 29. fordulóban a DVSC-t fogadja, és ha úgy végez, mint korábban az élcsapatok ellen, eldől a bajnoki cím.

„Nem a mérleg nyelve szeretnénk lenni, egyszerűen csak valamennyi meccsünket meg akarjuk nyerni – mondta a harminckettedik születésnapját éppen szerdán ünneplő Tököli Attila. – Kevesen gondolták, hogy kilenc nap alatt az ETO-t éppúgy legyőzzük, mint az Újpestet, ezek a mérkőzések azt mutatják, a hozzánk érkező ellenfeleknek számolniuk kell azzal, hogy pont nélkül távoznak. Mindenki tudja, csapatunk az első tízbe akar kerülni, márpedig ehhez a Debrecen elleni pontokra is szükségünk van.”

Tököli Attila tehetségét korábban sem vitatta senki, ami azonban sokaknak újdonság vele kapcsolatban: edzésmunkáját sem érheti kritika.

„Sohasem voltam edzésmenő, de mindig úgy próbáltam készülni, hogy edzőim elégedettek legyenek velem. A mostani jó formám annak köszönhető, hogy Pakson nyugodt a légkör, és edzőm, Gellei Imre nem a rosszfiút látja bennem.”

Legfrissebb hírek

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
24 perce

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
46 perce

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
1 órája

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
1 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik