Elszórt pénz a 250 millió forint

Vágólapra másolva!
2008.05.14. 01:04
Címkék

a kameruni Christian Bodiong Ebala (4/0), aki Diósgyőrből szerződött Újpestre, eddig négyszer szerepelt lila-fehérben, azóta sérült. A hivatalos verzió szerint rehabilitációs munkát végez, mivel megműtötték a térdét, ám mi úgy tudjuk, a labdarúgót valóban megoperálták, de nemcsak a térdével, hanem minden ízületével probléma van. Ugyancsak a téli szünetben sikerült megszerezni a romániai Moldovan Tibort (5/1), aki ugyan jól kezdett, hiszen három Ligakupa-találkozón három gólt szerzett, ám az új vezetőedző, Szentes Lázár szinte azonnal eltanácsolta őt a keretből.

A télen az Újpest Joe Böröcz ügyvezető igazgató elmondása szerint egymillió eurót (250 millió forint) költött új játékosokra. A lila-fehérek még odaérhetnek az UEFA-kupát jelentő második helyre, de a szurkolóknak ez kevés, hiszen a Megyeri úti együttes egy évtizede volt legutóbb bajnok.

S még egy érdekes adat. A nyáron, illetve a télen szerződtetett és még a Megyeri úton szereplő labdarúgók összesen tizenöt gólt szereztek.

S hogy meglegyen a csattanó: Tisza Tibor egymaga tizennégyet, azaz egyemberes csapat lett az Újpest.

Így pedig nehéz bajnokságot nyerni.

Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
24 perce

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
24 perce

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
49 perce

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
49 perce

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
51 perce

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
51 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
1 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik