Szárnyal a Detroit. A Red Wings zsinórban hetedik mérkőzését nyerte meg az északamerikai bajnokság rájátszásában. Előbb két sikert arattak, és 2–3-ról fordítva búcsúztatták a Nashville-t, utána kisöpörték a Coloradót (4–0), péntekre virradóra pedig a Nyugati főcsoport fináléjának első felvonásán 4–1re legyőzték a Dallast, amely hétfőn még négyszeri hosszabbításos összecsapáson verte meg a San Josét.
A Red Wings kétséget sem hagyott afelől, ki nyeri az első találkozót. A nyitó húsz percben két gólt lőtt, Brian Rafalski és Johan Franzen is emberelőnyből volt eredményes, sőt a második harmadban az első találatnál gólpasszt jegyző Tomas Holmström is fórból (ez volt az ötödik hazai előny) mattolta Marty Turcót, aki pályafutása során még nem nyert meccset a Detroit csarnokában. Franzen egyébként az első játékos, aki két rájátszás során is 12 gólt szerzett, ráadásul a playoff kanadai táblázatán beérte a 15 pontos Jaromír Jágrt, aki a Rangers kiesése miatt már nem gyarapíthatja pontjait.
Eredmény a 20. oldalon





