A vihar után este jött a hideg zuhany

Vágólapra másolva!
2008.05.10. 00:45
Címkék

Amikor az uszoda felé fél úton, a délutáni dugóban az emberek minden illemszabályt elfelejtve hajigálták el a szélvihar által szétszaggatott esernyőket, és felvették a földön hozzájuk legközelebb fekvőt, ha az csak egy kicsit is jobb állapotban volt, tökéletesen világossá lett: abnormális körülmények közepette játsszák majd le az elődöntőket.

A műsorközlő csak annyit mondott a kezdés előtt: „Tudjuk, hogy tragikus az időjárás, bocsánatot is kérünk érte, de nem tehetünk semmit.”

Valahogy így érezhetett a Vasas is, miután a Jug két, parlagon hagyott előny után a harmadikat már bevágta, és ezzel lejtőre is tette a mieinket. Lőtt ugyanis még egyet az első negyed lefújása előtt, miközben a Vasas képtelen volt rendes akcióra, sorra rossz passzok jöttek a társaktól, ami meg mégis jónak tetszett, azt lehalászta a remekül záró horvát védelem. Erre jött még két Dubrovnik-gól: a gyors, de egyáltalán nem vágyott duplából a második ráadásul igen lélekrombolóra sikeredett. Ami nem is csoda, hiszen Mile Smodlaka emberrel a nyakában a víz alól csavart a hálóba, Nagy Viktor hiába emelkedett ki a háta mögött, mint egy vízi szörny. Legközelebb már több szerencsével nyújtogatta kezét, magyarán óriásit védett, először késztetve jogos éljenzésre a magyar piros-kék szurkolóhadat. Merthogy a lelátó másik oldala ekkor sem szomorkodott, a hatalmas drapéria alatt éneklő horvátok azt is nyugodtan lenyelhették, hogy Heinrich Dávid végre hasznot hajt egy fórból, ugyanis több mint kellemes előnyben érezhették magukat. Az mondjuk már látható módon nem tetszett nekik, hogy szívós munkával még közelebb férkőzött a magyar bajnok, ám mivel Ivan Sukno a nagyszünet előtt nem sokkal újra megnyitotta a horvát gólcsapot, ez sem okozott náluk szívpanaszokat.

A mi oldalunkon annál inkább lehetett ilyesmire számítani, hiszen a Vasas hiába lövöldözött tovább, Frano Vican belejött a védésbe, ennél a saroknál is, annál a saroknál is fogott egyet, plusz a kapufa is segített neki, így a rivális utolérése utópia maradt. Merő utópia, mert az üldözéses verseny a mieinket fárasztotta jobban, így a harmadik periódus újra a Jug dübörgése jellemezte, aminek az lett a vége, hogy négygólos hátránynyal kellett nekiúszni az utolsó felvonásnak.

Amelyben aztán a Vasas ismét nekidurálta magát, becsülendő módon küzdött, de a Dubrovnik újra odalépett, amikor kellett – ehhez megkapta a lehetőséget a partról –, azaz sokadszorra is jelezte: nem hajlandó lemondani a továbbjutásról.

Nem is mondott le, a második elődöntő még nagyobb különbséggel végződött, mint az első. Ez azonban mit sem jelent, a Vasas így is Európa legjobb négy csapata közé tartozik, ráadásul meglehet, szombat este már legjobb hármat is írhatunk.

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
1 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
2 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
2 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
2 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
3 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik