A szerencsét ki kell érdemelni

Vágólapra másolva!
2008.05.10. 00:45
Címkék

Legutóbbi hazai mérkőzé sén a Paks remek játékkal 2–1re megverte a Győrt, a találkozó főszereplője a két gólt jegyző Tököli Attila volt. A 22szeres válogatott támadó ellenállhatatlanul futballozott, és ha hétfőn az Újpest ellen is hasonló formát mutat, a vendégegyüttes hátrányba kerülhet a bajnoki címért zajló versenyben.

„A minimális cél csapatunknak a tizedik hely megszerzése, és bár a Vasas négy ponttal vezet előttünk, amíg matematikai esélyünk van, nem törődünk bele helyzetünkbe – mondta a 11. pozícióban lévő házigazda támadója, Tököli Attila. – Ellenfelünk mostanában rendre a mérkőzések utolsó perceiben szerzi a győztes találatot, azaz a szerencsével sem áll hadilábon. Igaz, a szerencsét ki is kell érdemelni… Bízom abban, hogy az ETO legyőzése erőt ad, valamennyien képességeinknek megfelelően futballozunk, és aki ott lesz a meccsen, vagy a televízióban látja a párharcot, azt mondja majd, a Paks megérdemelte a sikert.”

Tököli Attila a Dunaferr és a Ferencváros játékosaként jó néhányszor volt már győztes csapat tagja az Újpest ellen, és ha rajta múlik, hétfőn is ünnepelhet. Állítja, számára a győzelem mindennél fontosabb. Még annál is, hogy előbbre lépjen a góllövőlistán.

„Jó lenne hétfőn betalálni, de aki ismer, tudja: ha a társam jobb helyzetben lesz nálam, hezitálás nélkül passzolok – folytatta a csatár. – Gondolom, az újpestiek a hátralévő fordulókban a gólkülönbségükre is próbálnak figyelni, de ha ennek szellemében jönnek Paksra, abból csak nekünk származhat előnyünk. Nem szeretnék azzal foglalkozni, mekkora az esélye a vendégek esetleges többgólos győzelmének: mi arra készülünk, hogy a párharcból a Paks jöjjön ki jobban.”

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
3 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
3 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
3 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
4 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
4 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
4 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik