„Elegem van a kampányból”

Vágólapra másolva!
2008.05.06. 01:10
Címkék

Milyen hangulatú meccset vár?Milyen hangulatú meccset vár?

Rettentően kemény, izzó légkörű csata lesz. Olyan, mint az MK-finálé és a vasárnapi Ciudad–Kiel BL-döntő volt. Ezt Mocsai Lajos és Egri Viktor bizonyosan nem tudta végignézni, inkább kikapcsolta a tévét, pedig ez az igazi, kemény, modern kézilabda.

Miért említi az ellenfél trénerét és a tévériportert?

Mert elegem van a kampányból, amelyet a médiában gerjesztenek – persze nem csak ők – a Szeged ellen. Vegyék tudomásul, a mai kézilabda nem balett. Ezt Csoknyai István, a Veszprém pályaedzője is tudja, akit tisztelek, mert hozzám hasonlóan sok világversenyen bizonyított, s nem csupán tizenötödik játékos volt a válogatottban.

Nem gondolja, hogy most olajat önt a tűzre?

Nincs mitől tartanom. Szeretem a csapatomat, s nem tűröm, hogy balkáni cigánybandának nevezzék. Az együttest én állítom össze, és a nyilatkozataimat nem mások diktálják. Ha pedig a szövetségben eldöntötték, hogy a Veszprémé az arany, akkor nem is érdemes folytatni a döntőt. Remélem, tisztességes, férfias küzdelemben, korrekt körülmények között sikerül megvédenünk a bajnoki címünket.

(Egri Viktor kérdésünkre elmondta: megtisztelőnek tartja, ha sportszakmai témákban egy lapon emlegetik Mocsai Lajossal.)

Legfrissebb hírek

NB I: Újpest–Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
28 perce

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
29 perce

Fordulatos meccsen négygólos döntetlent játszott a Cagliari és a Pisa

Olasz labdarúgás
51 perce

Férfi kézi: Rea Barnabás távozik a Stjarnantól – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Elsöprő többséggel további négy évig a 81 éves Hasszan Musztafa az IHF elnöke

Kézilabda
1 órája

Mbappé: A gólörömöm Cristianónak szólt, sokat segített nekem

Spanyol labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt kollégánk, a párizsi olimpiáról is tudósító Csudai Sándor

Egyéb egyéni
2 órája

A Porto hivatalosan is bejelentette Thiago Silvát

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik