Mills visszatérése hiábavaló volt

Az alapszakasz második és he tedik helyezettje mérkőzésének története 27 másodpercbe sűríthető. Ennyi idő volt hátra, amikor 68–68-as állásnál a vendégek vezethették – nagy valószínűséggel – utolsó támadásukat. 7.8 másodperccel a vége előtt Kenneth Henderson közelről a gyűrűbe simogatta a labdát, a Dombóvár időt kért, de a lefújás előtti pillanatban Mike English triplakísérlete csúnyán célt tévesztett. Az élet nagy rendező: a hazaiak amerikai mindenese volt az, aki fejetlen, önző játékával, a betörések folytonos erőltetésével, 19 százalékos (3/19) dobóteljesítményével megásta csapata sírját, s szinte törvényszerű volt, hogy a potenciális nyerő dobást is ő rontja el…

A végső dudaszó után eszeveszett ünneplésbe kezdett a Körmend, a hazaiak pedig gyorsan az öltözőbe vonultak, a pályán hagyva a hatalmas kérdőjelet: mi van Julien „Skip” Millsszel, az alapszakasz legeredményesebb játékosával?

Mindvégig ott ült a kispadon mestere mellett, láthatóan beugrásra készen. Miért nem játszott?

Mert „coach” Dzunics nem küldött pályára.

Pedig az utolsó támadás előtti időkérésnél nagyon jelentkezett…

Igen, mert segíteni akartam a csapaton. Biztos vagyok benne, ha én jutottam volna triplalehetőséghez, bedobom a labdát. Szörnyű a játékosnak, ha tétlenségre van kárhoztatva.

Sérült?

Már javul a térdem.

De azért járógépféleséget visel…

Igen, Indianapolisban kaptam, ahol meglátogattam egy specialistát, aki az Egyesült Államok olimpiai válogatottjának játékosait kezeli.

Azt mondják, úgy utazott haza, hogy nem szólt senkinek. Igaz ez?

Nézze, huszonhárom éves vagyok, karrierem elején járok, nekem mindennél fontosabb a térdem. Ez a munkaeszközöm, ezzel keresem a pénzem.

Hogy hívják azt a specialistát, akinél járt?

Valami Jeff, most nem jut az eszembe a neve…

És konkrétan mit csinált önnel?

Adott egy speciális térdgépet. Tudja, nem nagyon bízom a magyar orvosokban, ezért utaztam haza.

Szombaton játszani fog Körmenden?

Persze, mindent megteszek a csapatért!