Hamilton magára talált

I. SZ.I. SZ.
2008.04.30. 01:39
Címkék

Lewis Hamilton azután, hogy szinte szó nélkül távozott Bahreinből a leintés után, Barcelonában ismét a régi volt, a Ferrarik mögött harmadikként célba érő brit hosszasan beszélt a futamról. Két versenyen gyengélkedett, ezért többen aggódtak, hogy kedvét veszíti, de ennek most már jele sincs.

„Jó érzés, hogy közel vagyunk a Ferrarikhoz, de ahhoz, hogy legyőzzük őket, javulnunk kell – mondta Hamilton. – Nagyon izgalmas, hogy az első hat autót egy körön belül alig egy-két tized választja el egymástól, ilyennek kell lennie az F1-nek. Most már minden azon múlik, ki talál elég anyagi és erőforrást ahhoz, hogy faragni tudjon egykét tizedet köridejéből. Ezért megyek is, és szólok a főnökeimnek, hogy ne spóroljanak.”

Hamilton számára a győzelem a fő cél a jövő hét végi Török Nagydíjon, míg csapattársa, Heikki Kovalainen annak is örülne, ha autóba ülhetne Isztambulban. A finn a Spanyol GP-n defekt miatt 220 kilométer per órás sebességgel a gumifalba rohant, és 26 G-s erőhatás érte a frontális becsapódáskor. Néhány percre elveszítette az eszméletét, de szerencsére sérülés nélkül megúszta, és hétfőn már ki is engedték a barcelonai kórházból, ahol megfigyelésre bent tartották.

„Kicsit fáj a fejem, és zsibbad a nyakam, de jól vagyok, a közérzetemmel sincs baj – mondta Kovalainen. – Nem emlékszem a balesetre, de köszönöm az orvosoknak és a pályabíróknak a gyors intézkedést. Most az a legfontosabb, hogy öszszeszedjem magam, és sikeresen átessem a jövő heti orvosi vizsgálaton, amely az isztambuli szereplésemről dönt.”

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
8 perce

Már mindenki az indulást várja – a héten kezdődik a női kosárlabda-vb

Kosárlabda
14 perce

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága

Népsport
46 perce

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
58 perce

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
1 órája

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
7 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
8 órája