Orosz siker, de másképp

K. Zs.K. Zs.
2008.04.29. 17:39
Címkék

A labda kisebb, a talaj és a szabályok is mások, mint a futballban, az élmény mégis ugyanaz: magas színvonalú játékkal, óriási izgalmakkal és orosz győzelemmel ért véget a futsal „BL-je”, az UEFA Futsalkupa idei kiírása. A hétvégi moszkvai négyes döntőben azonban meglepetésre nem a címvédő és házigazda MFK Dinamo Moszkva, hanem az Urál ázsiai oldaláról érkező MFK VIZ-Szinara Jekatyerinburg hódította el a serleget. A jekatyerinburgiak több arcukat is megmutatták a végjátékban. A kazah Kajrat Almati elleni elődöntőt rámenős ellencsapásokkal nyerték meg 4–1-re, míg a döntő döntőjében valósággal „leküzdötték” a spanyol ElPozo Murciát – háromszor egyenlítettek (a vége 4–4 lett), majd a szétlövésben 3–2-re felülkerekedtek. (A spanyolok az elődöntőben is párbajoztak, 1–1 után 4–2-re verték meg a Dinamót). „Semmihez sem hasonlítható élmény, nem lesz üres odahaza a repülőtéri váróterem” – mondta Szergej Zujev, a VIZSzinara hőssé lett kapusa, aki a szétlövés során háromszor is védett. A Jekatyerinburg úgy lett Európa legjobbja, hogy az orosz bajnokságot még sohasem nyerte meg – indulási jogát a most harmadik helyen végző (a bronzmeccsen a Kajratot 5–0ra megverő) Dinamo tavalyi európai sikerének köszönhette. A sorozat örökranglistáját Spanyolország vezeti négy győzelemmel, Oroszország kettővel, Belgium eggyel követi. A mostani kiírásban a Magyarországot képviselő Gödöllő a 24 csapatos, hatcsoportos főtáblán elakadt, ám Török Károly játékvezető személyében volt résztvevője a négyes finálénak.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
2 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
2 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
3 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
3 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
3 órája