Gera és csapata a feljutás kapujában

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
2008.04.29. 17:39
Címkék
A Gera Zoltánnal felálló West Bromwich hétfőn késő este hazai pályán döntetlent játszott a Southamptonnal, így az ellenfeleknek a hangyányinál is kevesebb esélyük maradt arra, hogy letaszítsák a birminghamieket a közvetlen feljutást jelentő első vagy második helyről.

A forduló előtt második helyen álló és feljutásra pályázó West Bromwich Gera Zoltánnal a kezdőcsapatban vágott neki a Southampton elleni mérkőzésnek. A vendégeknek sem volt tét nélküli a találkozó, a „szentek” a kiesést szeretnék elkerülni.

Az első félidő elején Gera – csapattársaihoz hasonlóan – nem jelentett veszélyt az ellenfél kapujára, mégis ő volt az egyik legaktívabb az együttesből. Passzai nagy százalékban pontosak voltak, és a védekezésbe is aktívan besegített. Néhány rá jellemző csibészes mozdulat is belefért, ilyen volt, amikor megkerülős csellel jutott túl Jason Euellen. A játékrész vége előtt aztán tesztelte is a vendégek kapusát, egy testcsel után 23 méterről lőtt, de próbálkozása nem okozott gondot Richard Wrightnak.

A fordulás után fejjel veszélyeztetett, ám Wright ismét a helyén volt. Az 54. percben Gera remek labdát adott Kevin Philipsnek, támadó viszont mellé lőtt, ráadásul az asszisztens lest is intett. A birminghamiek ekkorra már nyomasztó fölényben játszottak, de képtelenek voltak feltörni a Southampton védelmét, és milyen a sors, a 77. percben a leshatárról kilépő Adam Lallana éles szögből belőtte a vendégek vezető gólját. A 84. percben jött a válasz: Chris Brunt potya góllal egyenlített.

A Championshipből az első két helyezett jut fel egyenes ágon a Premier League-be, és ahogy az élvonalban, úgy a másodosztályban is a jobb gólkülönbség számít. Ezért a WBA-nak nem kell különösebben kétségbeesnie, mivel csak abban az esetben csúszhat le a közvetlen feljutástól, ha kikap a QPR otthonában, a harmadik Hull City pedig ledolgozza a két csapat közti 12 gólos különbséget. Ha a Stoke otthon veszít a Leicester ellen, akkor ettől a valószínűtlen lehetőségtől sem kell tartaniuk a birminghamieknek.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
4 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
4 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
5 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
5 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
5 órája