Nyitottak a világ felé

„Háromezer darabot csináltattunk belőle” – büszkélkedett a

drezdai gála egyik önkéntese, miközben boldog-boldogtalannak osztogatta az egyik oldalán piros-fehér-zöld színeket és a Madár feliratot, a másikon pedig fekete-piros-sárga kompozíciót és Erdei Zsolt feliratot viselő zászlócskákat. A helyiek legalább mindent bedobtak azért, hogy hangulatossá tegyék a hivatalos adatok szerint 4300, a valóságban alighanem ennél sokkal kevesebb szurkoló által látogatott rendezvényt.

„Én is kérek néhányat” – csapott le a trikolorokra Balzsay Károly, aki már korábban megadta a magyarok számára az alaphangot.

Az ő meccsén még csak az otthonról hozott, sokkal nagyobb méretű zászlók lobogtak – nem alaptalanul. Karesz törzsszurkolói a tizedik menetben voltak a leghangosabbak, amikor kedvencük háromszor is a padlóra küldte a litván Mantas Tarvydast, mielőtt kihirdették volna első sikeres címvédését. A WBO elnöke szerint a vb-címmeccs felé közelítő Balzsayt először látta a helyszínen Hanna lánya, aki kilenc menetig kiválóan bírta az estét, és először csak akkor pityeredett el, amikor édesapja a padlóra küldte Tarvydast. Aztán a végére, a harmadik leütésre Hanna is megnyugodott édesanyja, Reubl Tünde, a volt válogatott tornász karjában.

A mi pulzusunk azonban csak ezt követően kezdett emelkedni, hiszen közeledett az este főmérkőzése, az Erdei Zsolt–DeAndrey Abron csata. Balzsay már lobogtatta a zászlóit, nyugtatott mindenkit, hogy simán meglesz, az öltözőből kedvező hírek érkeztek világbajnokunk hangulatáról („Jó kedve van, nyoma sincs a tegnapi nyomottságának” – így a fotós hírnök), de azért aggódtunk kicsit. Elvégre most több forgott kockán egyszerű címvédésnél. Nem azért, mert még egy titulus került volna a díjalapba (sajnos Danny Green Madár helyett a visszavonulást választotta, másik világbajnok becserkészésére meg – kinek hogy tetszik – esélye/kedve/pénzügyi ereje sem volt az Universum vezérkarának). Erdeinek ugyanis azt is kellett bizonyítania, jogos volt az elmúlt napokban megfogalmazott kritikája, és valóban kinőtte a DeAndrey Abronhoz hasonló kihívókat.

Ebben mindenki egyetértett, de háttérbeszélgetésekből azért kiderült, ami nekünk fekete-fehér, az Hamburgban korántsem egyértelmű. Több bennfentes, illetve magát annak tartó ember is azt mondta: Magyarországról indulva már az is csodálatos, amit Erdei eddig elért, ugyanakkor gazdaságilag nincs benne több. Mindegy, hogy Abronnal vagy mondjuk Chad Dawsonnal, a WBC (Bokszvilágtanács) bajnokával csapna össze, nem jönnek ki érte Drezdába, Halléba (a ZDF műsorpolitikája miatt erősödik a keleti városok jelenléte) vagy bármely más városba, akkor meg minek hozzanak neki sokkal drágább riválisokat?

Nem vagyunk hivatottak a válaszadásra, de egy tippünk azért lenne: mert sportember és világbajnok, az ilyennek pedig a hozzá hasonló kaliberűekkel kell találkoznia. Abron pedig nem ebbe a kategóriába tartozik, ezt a 12 menet előtt is sejtettük, utána pedig tudtuk is. A 35 éves kihívó egy mélyütésnél, illetve egy hatalmas lökésnél nagyobb veszélyt nem jelentett Madár egyensúlyi állapotára, győzelmére pedig még annyit sem. Túlzás lenne azt állítani, hogy Erdei élete formájában bokszolt (a csúcsot még mindig a Julio César González elleni produkciója jelenti), de a jó átlagot most is hozta. Az elöl lévő balja továbbra is a világ egyik legjobbja, akárcsak a védekezése, a gyorsaságával meg sohasem volt baj, így aztán Drezdában azt is elbírta, hogy a jobbját a reméltnél ritkábban küldte a bal után. A pontozás egyhangúsága (119:109, 119:109, 119:109) és a győztes (Erdei) kiléte így sem lehetett kérdéses.

Az már inkább, hogy mi lesz az Universum következő lépése Erdei Zsolt karrierjét illetően.