Újra oktat a Ferrari

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2008.04.26. 01:42
Címkék
A Spanyol Nagydíj első edzésnapja alapján úgy tűnik, a Ferrari az utóbbi hetekben legyőzte az F1-es mezőnyt a fejlesztési csatában, és közel jár ahhoz, hogy ismét kiemelkedjen a mezőnyből.

A múlt héten abban a remény ben teszteltek a csapatok a barcelonai pályán, hogy kipróbálják aerodinamikai fejlesztéseiket, amelyek révén előrébb tudnak lépni az első három versenyen kialakult erősorban. A McLaren és a BMW számára a Ferrari utolérése a kitűzött cél, de a Spanyol Nagydíj első edzésnapja alapján úgy tetszik, nem sikerült közelebb kerülniük a Scuderiához, amely talán mindenkinél jobb munkát végzett a Bahreini Nagydíj óta eltelt három hét során – elég csak az új kiképzésű, átlyukasztott orr-részre gondolni.

Bár korai lenne ítéletet hirdetni, az első szabadedzésen mutatott Ferrari-uralom folytatódására nagyobb esély van, mint arra, hogy a két üldöző közül bármelyik megelőzze a maranellóiakat a vasárnapi versenyen. A vb-éllovas Kimi Räikkönen öt századdal verte meg a tavalyi győztes Felipe Massát, utánuk viszont hatalmas űr tátongott, Lewis Hamilton több mint fél másodperces hátránnyal következett a harmadik helyen. Délután a két Renault remekelt, de hiába végzett az újabb edzéselsőséget arató Räikkönen mögött egy tizeden belül Nelsinho Piquet és Fernando Alonso, ezek az időeredmények mintegy másfél másodperccel elmaradtak a délelőttiektől.

Persze a Renault-nál bíznak a jó folytatásban, és abban, hogy ez az eredmény többet jelent a jövőre nézve. Továbbá remélik, hogy az első három verseny kiábrándító eredményei miatt elkeseredő Alonso-rajongók közül sokan szánják rá magukat, hogy kilátogassanak a szombati edzésre, s hogy elkel az a néhány ezer vasárnapi jegy, amely még gazdára vár. A Ferrari utolérésére gondolni sem mernek a franciák, de már azzal tökéletesen elégedettek lennének, ha a BMW, McLaren páros valamelyikével fel tudnák venni a versenyt.

Pénteken egyik istálló sem remekelt, és bár a BMW nem szokott kiugró eredményeket felmutatni az első napon, a McLarennél aggasztó jelenetek is lejátszódtak. Délután Heikki Kovalainen egy órán át időzött a boxban, amíg autója váltójával babráltak a szerelők, de a javítási munkálatok után sem tudott nyolcnál több kört megtenni, mert az „ezüstnyila” megállt a pályán. Hamilton egyszer megpördült, az edzés végén pedig még azelőtt leállt az autója, hogy beért volna a boxutcába.A britnél délután a két Force India-Ferrari is jobbnak bizonyult, de persze ne várjuk ugyanezt az eredményt a szombati időmérőn is.

Ha valamikor meg lehet verni a Ferrarikat, az a kvalifikáció, ezt Robert Kubica Bahreinben bizonyította. Izgalmas edzés várható, amelyen ha Ferrari-siker születik, netán a Scuderia elfoglalja az első sort, vasárnapra garantálható a sima diadal. És ahogy jelenleg áll a fejlesztési háború, amíg a McLaren és a BMW – esetleg a Renault-val kiegészítve – egymás ellen küzd, a Ferrari Michael Schumacher fénykorát idézve szépen maga mögött hagyja üldözőit a messzeségben.

Legfrissebb hírek

Bardóczky Kornél: Nehéz lesz innentől, de nem adjuk fel

Tenisz
5 perce

Skribek Alen: Most megmutathatjuk, milyen jó csapat vagyunk

Labdarúgó NB I
26 perce

NBA: sorozatban másodszor kapott ki a címvédő OKC

Amerikai sportok
59 perce

Molnár Attila az Európa-rekord után Metzben versenyez

Atlétika
1 órája

Téli olimpia: Büki Ádámért és Kónya Ádámért is szoríthatunk sífutásban – infóközpont

Téli olimpia 2026
1 órája

Radenkovics az ETO elleni döntetlen után: Elégedettségről szó sincs

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
7 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik