…de legjobb otthon

R. B. B.R. B. B.
2008.04.26. 01:42
Címkék

Az uszodai pletykák nem csak a négy élcsapat esetleges érkezőiről és távozóiról szólnak: a mögöttük helyezkedő együttesekről is érdekes információk látnak néha napvilágot. A Ferencvárossal éppen az ötödik, még LEN-kupát érő helyért viaskodó Uniqa-UTE például a junior-világbajnok balkezes Szabó Botond mellé az ősztől szerződtette a szintén „rosszkéz” oldalon bevethető Létay Krisztiánt.

A jelenleg a spanyol Sabadellt erősítő Létayt 2002-ben az év utánpótlás-játékosának választották. Az Újpesten nevelkedő pólós aztán az FTChez igazolt, majd a spanyol kitérő után erősíti ismét a lilafehéreket. A Sabadellnek már véget ért a bajnokság, mivel a negyeddöntőben kikapott a Szirányi Balázzsal felálló CN Barcelonától.

„Valóban mindenben megegyeztünk, csak még nem tettünk pontot az i-re – mondta

az e-mailben köttetett megállapodásról a 24 éves szélső. – Már tavaly is szó volt az igazolásomról, de akkor még egy évig érvényes volt a szerződésem. Karácsonykor újra megkerestek az újpestiek, és nem volt akadálya a klubváltásnak. Mindenképpen haza szerettem volna igazolni, jobb otthon, mint külföldön. Ráadásul az olimpia után újjáalakulhat a válogatott – ha itthon vagyok, talán jobban számításba vesznek.”

Létay Krisztián az Újpest mellett az idén LEN-kupa-elődöntős spanyol Terrassától is kapott ajánlatot, de a lilákat választotta.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
34 perce

Óriási angol védelmi hiba után már a 2. percben vezetést szereztek a spanyolok a Wembleyben

Minden más foci
39 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük az ukrán–magyar meccset

Magyar válogatott
59 perce

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
1 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
1 órája