Gál és Balic: Zágráb?

HEKA LÁSZLÓ, SIMON JÓZSEFHEKA LÁSZLÓ, SIMON JÓZSEF
2008.04.25. 00:55
Címkék

Az európai porondon az MKB Veszprém egyik legerősebb vetélytársa, az RK Croatia osiguranje Zagreb sikeres évadzárás előtt áll, igaz, még meg kell nyernie a Horvát Kupát és a bajnokságot. A legendás sikeredző (egyben szövetségi kapitány), Lino Cervar csapata a következő idényben még erősebb szeretne lenni, sőt BL-diadalra is tör. Több klasszis között a veszprémi Gál Gyula is a kiszemeltjei között van, de az évad vége előtt erről nyíltan senki sem óhajt beszélni.

„Jelenlegi csapatomra, a Veszprémre még hatalmas feladatok várnak, hiszen az évad legfontosabb párharca, a bajnoki döntő előttünk áll, ráadásul a KEK-fináléra is készülünk – mondta Gál Gyula. – Ezért most inkább ezekkel a csatákkal foglalkozom, s nem azokkal az igencsak megtisztelő ajánlatokkal, amelyekkel megkerestek. Mindennek eljön az ideje, s ezt Veszprémben és Zágrábban is tudják.”

Bartol Kaleb klubigazgató a Sportske novostinak elmondta, azt tervezi, hogy a 2009-es zágrábi vb előtt a horvát válogatott legtöbb játékosa a Zagreb színeiben szerepeljen (a válogatott kezdőemberei közül csak a Flensburgból Hamburgba tartó Blazenko Lackovic nem jöhet szóba). Irányítóként szerepelne Domagoj Duvnjak és esetleg Ivano Balic, a világ legjobbja (2007), akiért 800 ezer euró lelépési díjat kell fizetni a Pamplonának. Ha Balic jön, elengedik Josip Valcicot. A kapusok közül marad a két válogatott hálóőr, Vjenceslav Somic és Dragan Jerkovic, míg a volt veszprémi Vlado Sola távozik.

Legfrissebb hírek

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
1 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
14 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
33 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
8 órája